Skip to content

THE BLACK DAHLIA MURDER: Yule ’Em All: A Holiday Variety Extravaganza DVD

A The Black Dahlia Murder aktuális kiadványa egy különleges projektről készült DVD, amelynek megjelenését borzalmas tragédia előzte meg: Trevor Strnad, a banda frontembere 2022 májusában önkezével vetett véget életének. A 2020 decemberében rögzített anyag így tulajdonképpen neki állít emléket.

A felvételek egyébként élőben megtekinthetően voltak, és már akkor okkal felmerülhetett metalheadek ezreiben, hogy bizony ez a móka megérne egy hivatalos kiadást. Hamar kiderült, hogy nem egy sima, addigra sajnos szokványosnak tekinthető, közönség nélküli élő fellépésről van szó: a több helyszínen forgatott élő produkció első jelenetében a csapat egy karácsonyi abrosszal fedett asztal felett panaszkodik az elmúlt évről, majd – természetesen – Trevornak „eszébe jut”, hogy bár minden a feje tetejére állt, ők azért zúzhatnának egy jót. Az öt zenész egy ház szobájában vág bele a 16 nótás szettbe, a hangszeresek piros kockás pizsamában, a frontember rózsaszín nyuszijelmezben feszít! A szoba, a hangszerek és a zenészek egyaránt karácsonyi díszben pompáznak.

A hibátlanul megdörrenő felszerelést több szobában és templomi helyiségben is felállították, utóbbi nem az egyetlen eszköz volt a karácsonyi felhajtáson való ércelődésre. A produkció lényege persze maguk a dalok, és a mindent elsöprő lendülettel kiálló ötös teljesítménye, amely egyik poszton sem hagyott kívánni valót maga után: Strnad mester fanatikus előadásmódja, Alan Cassidy dobos ultrapontos csépelése, kiegészülve Max Levelle elegánsan röfögő bőgőjével, és nem utolsósorban Brian Eschbach alapító és a Jeff Loomis-i magasságokat súroló Brandon Ellis alkotta gitárduó energiától feszülő játéka.

A számlista összeállításakor a kezdetekig visszanyúltak, így nem maradt ki a Funeral Thirst a debütről, az Everything Went Black az áttörést jelentő Nocturnalról, a személyes kedvenc I Will Return (kicsit lerövidítve), az egyik legsikeresebb kislemezdal Widowmaker, és az eddigi utolsó album több tétele sem.

A filmet egy bugyuta házigazda aranyköpései, Corpsegrinder mókás reklámja és az elmaradhatatlan bandás marhulások is színesítették, melyek során a dobos kiváltképp odatette magát, detoxba kívánkozó állapotban, ám Trevor az extra őrültségeivel még őt is felülmúlta. A frontember elvesztését semmi nem feledtetheti, de ez a kiadvány sokat segíthet a veszteség feldolgozásában, és hozzájárul a The Black Dahlia Murder – nagy örömünkre továbbra is aktív – örökségének méltóképp igényes és tréfálkozós ápolásához.

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw