Ha azt mondod, The Hellfreaks, én azt mondom, Hell, Sweet Hell! Hogy jön ez most ide? A válasz nagyon egyszerű: a fővárosi csapatot egészen az elejétől követem. Azért akartam ezt hamar leszögezni, mert bár ez a banda ötödik, egyben első nagykiadós lemeze, ami kapcsán valószínűleg lesz, aki először hall róluk, talán joggal hihetem azt, hogy rálátok az evolúciójukra.

Persze, azt szerintem mindenki tudja, hogy már rég a múlt ködébe veszett a psychobilly irányvonal, Radnóti Zsuzsa és a srácok már teljesen másban utaznak, ami talán nem is baj. Már a második lemezükön erősen kikacsintgattak a stílusból, a személyi változások pedig egészen másfelé vitték őket zeneileg (is). A Pitch Black Sunset az előző (két) lemez vonalát viszi tovább, viszont határozottan magasabb színvonalon. Közhely, hogy a dallamos részek még dallamosabbak, a keményebbek még keményebbek lettek, de ez ugrott be elsőre!

Azzal nem is szaporítom a karaktert, hogy a hangzás atom, ahogy azzal sem, hogy Zsuzsa talán még sosem énekelt ennyire sokrétűen és ilyen jól, emellett pedig meg kell említenem az egyéni hangszeres teljesítményeket is. A dalok tekintetében pedig megállapítható: ennyire változatos lemez még sosem jött a brigádtól. Van itt punkos beütésű, kiabálós gigasláger (Old Tomorrows, Rootless Soul Riot), modern metalos gigasláger (PBSS, Body Bag), a kedvencem mégis a poposan induló, lassan építkező, majd tisztességesen bedurvuló Weeping Willow. Valami olyan elképesztő potenciál van benne, ráadásul Zsuzsa is olyan dallamokat és screameket hoz benne, hogy képes volt meglepni, nagyon is. Amikor már azt hiszi az ember, hogy mindent hallott egy bandától, akkor az ötödik lemezén meglepi. Ne mondja nekem senki, hogy ez nem nagy dolog! Az meg pláne, hogy gyenge dal kvázi nincs is a korongon!

Elképesztően örültem, amikor a The Hellfreaks leszerződött a Napalm Recordshoz tavaly, mert az előző lemezük sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna, amit egy ilyen kaliberű label talán meg tud adni nekik. A Pitch Black Sunsetet hallgatva pedig azt mondom, nem tartom kizártnak, hogy most, amikor a tucat, egyéniség nélküli frontcsajos metalbandák ilyen sikereket tudnak elérni, egy minőségi lemezzel a The Hellfreaks üdítő példaként komoly karriert is befuthat odakint. Drukkolok nekik nagyon, a potenciál és a jó dalok megvannak hozzá.

(Az album április 14-én jelenik meg. Áprilisi lapszámunkban egy interjút is olvashatsz.)