Eszünkben sincs a Hammer hasábjait elárasztani elektronikus zenével, de igaz, ami igaz: a trve metalosok is rákapnak olykor a fémzenétől meglehetősen távoli stílusokra, előadókra, hiszen pl. a Depeche Mode, a Prodigy vagy Perturbator közkedvelt köreikben. Szintén idevágnak a black metal második hullámának industrial törekvései (Mortiis és társai), és sorolhatnám. Ezt a fonalat veszi fel ez a recenzió, az alkotó ötödik albumával.

A The Algorithm egy francia gitáros, Rémi Gallego 2009 óta aktív formációja, amelyet legjobban talán úgy lehet bemutatni, hogy a legmodernebb progresszív metalt vegyítik különböző elektronikus stíluselemekkel, pl. ambient, trance, techno, IDM, de egyes tételek fúziós, sőt funky vagy éppen Nintendo-szerű motívumokat is tartalmaznak.

A rocker számára fontos kapaszkodót jelenthet a gitár huzamos jelentléte, a változatos, gyakran a meglepetésre/meghökkentésre építő komponálás, dalfelépítés, továbbá az érdekes, rétegzett, aprólékosan kidolgozott hangzás. A techno/IDM nélkül én is kibírnám, de annyi bizonyos, remek utazó, utaztató, feszültséglevezető zene tud lenni ez, egy izgalmas kitérő a legkedvesebb műfajaink, zenekaraink mellett.

Szimpatikus, hogy élő koncertek is vannak dobbal és gitárral, amely olyasmi élmény, mint az Igorrr (lásd/halld Spirituality And Distorsion 2020-ból!), csak ének nélkül.

Metalfanatikusként az új lemezen is főképp a Discovery, a maratoni című Double Data Rate Synchronious Dinamic Random Access Memory vagy a Cluster jellegű tételeket keresi az ember. Sajnos az előző, riffgazdag koronggal ellentétben a Data Renaissance-on erősen mellőzve van a gitár, ellenben pl. a Stranger Things főcímdalra hajazó sound komolyan jelen van. Akinek bejön az a hangzás, elégedett lehet, a gitárzúzásra szomjazók viszont nélkülözve érezhetik magukat.

Bár pl. az Interrupt Handler, a Readonly és a címadó kiváltképp jól össze lettek rakva, az összkép kevésbé meggyőző. Ha más nem, a korábbi erősebb lemezekkel ki lehet várni a folytatást!