Skip to content

BERATOR: Elysian Inferno EP

Richard Olsen szeret egyedül dolgozni, és ezt a Berator első, 2018-ban megjelent kétszámos demóján is bizonyította. A srác ugyanis amellett, hogy megírta a szövegeket és a dalokat, maga is játszotta fel azokat, egyedül a vokális szólamokat hagyta meg Zach Haines nevű harcostársának. A R.A.I.D.S. egyébként nem volt se előremutató, se elavult, amolyan középkategóriás black-death muzsikát tartalmazott, néhány erősebb témával megspékelve.

Az elmúlt esztendőkben aztán négytagúvá duzzadt a csapat, hiszen Zach távozása után a bőgős Tim Pearson, a gitáros Pat Clancy és a dobos Dan Klein is csatlakozott Richardhoz. Mindezek ellenére az új EP stúdiófelvételei messze nem a szokványos mederben indultak el, hiszen ha nem is teljesen egyedül, de Olsen bátyó most is a fél tagságot kihagyva fogott hozzá a munkához. A hat dal alapjait élőben, Dannel kettesben vette fel, ami máris különleges hangulatot hozott létre. Ami megdöbbentő, hogy az élő rögzítés ellenére ezek az alapok mennyire pontosak, húzósak lettek.

Később ezekre játszotta fel Tim és Pat a maga témáit, hozzájárulva egy őrült hangzáshoz, elsősorban a végeláthatatlan, sebes riffgörgetegeknek köszönhetően. Olyan megszólalást biztosítottak a szörnyként tekergő dalokhoz, mintha csak ezer hangszert szólaltattak volna meg, és mindezt tetézték azzal, hogy vokális téren is belekezdtek a hallójárataink megerőszakolásába. A hörgésekhez, ordításokhoz – Dan kivételével – mindenki hozzátette a magáét, mintha csak egy verseny keretein belül azt akarták volna eldönteni, melyikük tud a legidegesítőbb módon vokalizálni.

Az említett demóhoz képest kissé élesebb hangzás, a megfoghatatlan ritmusok, a nem éppen szokványos dalszerkezetek miatt ez az EP egyértelműen kitűnik a nagy átlagból, igaz, élvezeti értékkel csak bizonyos hangulatban rendelkezik.

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw