Skip to content

TESLA – Új dal és klip a kaliforniai hard rockerektől: Cold Blue Steel

Cold Blue Steel címmel egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Jeff Keith énekes vezette sacramentói Tesla.

A kaliforniai hard rockerek legutóbbi albuma a 2019-es Shock volt, amelyen producerként a Def Leppard gitárosával, Phil Collennel dolgoztak. Tavaly tavasszal egy Five Man London Jam című élő albumot adtak ki, annak anyagát 2019 júniusában rögzítették a londoni Abbey Road stúdióban, az az apropót pedig a klasszikus akusztikus élő albumuk, a Five Man Acoustical Jam 30 éves jubileuma adta.






www.facebook.com/TeslaTheBand

Frank Hannon gitáros:

Jeff, Keith és jómagam összeültünk, és megírtuk ezt a vadonatúj dalt. Egy igazi rock and roll hangzású nóta lett a Cold Blue Steel, és bizonyára hallatszik benne Ronnie Van Zant (a Lynyrd Skynyrd néhai énekese) hatása. Nem véletlenül… Kiderült, hogy amikor a garázsomban gitároztam, amikor éppen írtam a riffet, Jeff pedig megérkezett, pont a Saturday Night Specialt hallgatta a Lynyrd Skynyrdtől. És ez lett belőle…

Nagyon elégedettek vagyunk a hangzásával is, jó nyers lett, pengeéles is. Nem vittük túlzásba a polírt… És innen jött az az is, hogy ‘Legyünk őszinték. Csak maradjunk őszinték. A dalszövegben még az is benne van, hogy ‘let’s get real’. És valójában ez a Tesla mottója.



Arról, hogy a Cold Blue Steel felbukkan-e majd a következő Tesla albumon:

Az összes új dalunkat feltesszük majd egy albumra, de nem kapkodunk. Nincs az, hogy ‘Oké, írnunk kell egy albumot’, és akkor elkötelezzük magunkat 10-12 dal mellett, mielőtt még megíródnának. Másképp fogjuk csinálni. Megírjuk az új dalokat és egyenként adjuk ki őket, majd a végén egy gyűjteménybe foglaljuk az összeset. Ez kreatív szempontból sokkal szabadabbá tesz mindent. Nem egy új album miatt írunk dalokat, hanem ahogy éppen jönnek…




TESLA – Cold Blue Steel (2021)














TESLA – Lazy Days (karanténvideó, 2020)


KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw