Skip to content

Címke: Rivers Of Nihil

A Rivers Of Nihil rendületlenül menetel előre, ez a „túl jól” megszólaló korong pedig szép számmal tartalmaz koncertre termett nótákat, így várhatóan az élő fellépésekben sem csökken a lendület.

Alábbi összeállításunkban a héten megjelent albumokból ajánlunk a figyelmetekbe néhányat.

„Kezdetben ez egy olyan szám volt, amit teljes egészében szintetizátoron írtam, igazából csak kísérletképpen, és nem is gondoltam, hogy ebből egy Rivers-dal lesz.”

Az Agressive Progressive elnevezésű turnécsomag négy kiemelkedő zenekarral érkezett Európába. Tömény, súlyos, változatos, bizonyos tekintetben kiemelt jelentőségű este volt ez.

„Az American Death biztosan a legigazibb ’heavy’ dal a mostani single-k közül, szóval nagyon várjuk már, hogy élőben is előadhassuk.”

„A House of Light dalban megvannak a riffek, a nagy refrén, a progresszivitás, a szólók, a szaxofon. Ez is csak egy igazi klasszikus példája annak, amit zenekarként 2025-ben csinálunk.”

„A legújabb kislemezünk, a Criminals messze az egyik legagresszívabb szám, amit az utóbbi időben kiadtunk, és az új felállás erejét teljes mértékben megmutatja.”

„A dalszöveg egy olyan ember szemszögéből íródott, akit a mai kor ’tipikus’ emberének nevezhetünk: kimerült, drogfüggő, nihilista, és sok olyan dolog hatása alatt él, amelyeket képtelen irányítani.”

„A régi világ problémáinak növekvő fenyegetésével is szembe kell néznünk, mint például az irányíthatatlan kormányok és a világháború fenyegető veszélye.”

Damnum címmel februárban jött ki a technikás, dallamos death metalt nyomató Allegaeon hatodik albuma, a 2019-es Apoptosis lemez utódja, a Called Home tételhez pedig egy friss klip is érkezett.

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma