Skip to content

Címke: interjú

Az Apocalyptica új színt hozott a zenébe, soha korábban nem volt hozzájuk hasonló elképzelések mentén dolgozó zenekar, s az egyéniségüket azóta is őrzik. Az 1996-os bemutatkozó album hatása elementáris erejű volt, olyannyira, hogy bár a zenekar azóta más átiratokkal, illetve saját dalokkal is jelentkezett, de a turnéik alkalmával rendre újra és újra előveszik a Metallica-dalokat, tavaly pedig Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2 címmel már egy második feldolgozás-albumot is megjelentettek ugyanezen koncepció szerint.

Az október 17-én megjelent Legends – ahogy azt a címében is jelzi – olyan ismert történelmi személyekről szól, akiket legendaként tart számon az utókor. Joakim Brodén, a Sabaton énekese nemcsak arról beszélt Gyuricza Tamás Marcellnek, hogy kikre tekintenek legendaként, hanem azt is elmondta, miért szakítottak – legalábbis egyelőre – az első világháborús tematikával.

Már évek óta érkeztek hírek az újjáalakult Coroner készülő lemezéről, de a megjelenésre 2025 őszéig várni kellett. A Dissonance Theory címet kapott visszatérő albumról Tommy Vetterli gitáros/dalszerző beszélt.

Már bőven a hetvenes éveiben jár, de továbbra is rendkívül aktív az egyik legismertebb és legsikeresebb német metalénekes, Udo Dirkschneider. Gyuricza Tamás Marcell a nemrég megjelent Old Gang-album apropóján ült le beszélgetni az általában morcosnak tűnő, de mégis roppant barátságos énekessel.

Tizennegyedik albumával jelentkezett a Bay Area-thrash egyik legkiválóbb zenekara, a Testament. Nem túlzás, hogy Eric Petersonék karrierjük egyik legváltozatosabb, egyben legdühösebb lemezét készítették el a Para Bellum képében. Ez a sokoldalúság bőséges beszédtémát szolgáltatott, amikor Gáti Viktornak a zenekar énekesével, Chuck Billyvel nyílt lehetősége megvitatni számos részletet a friss lemezzel kapcsolatban.

Ritkán látni, hogy három mexikói fiatal lány ilyen gyorsan és látványosan tör előre a rockszíntéren; a The Warning azonban megmutatta, hogy tehetséggel és kitartással mindent el lehet érni.

A jobbára debreceni Van második albuma nyáron jött ki Van úgy címmel. A röviden pszichedelikus-progresszív-folk-rockként leírható zenét játszó csapatból Dickmann Roland multihangszeres-zenekarvezetőt kérdezte ki Uzseka Norbert, s természetesen szóba került Roland másik zenekara, a középkori-folkos muzsikát játszó Bordó Sárkány is.

Meglehetősen egyedi hangvételű, komplex, progos metalt játszik a német Sweeping Death, melyben hagyományosabb fémzenei elemek keverednek elszállós-atmoszférikus témákkal és thrashes, sőt néhol akár black/death vonalas megmozdulásokkal is. A formáció második teljes albuma Devotion To The Absurd Night címmel jelent meg fizikai formátumban még tavasszal – a digitális közkinccsé tétel kapcsán pedig egy különleges filozófia mentén dolgozik a csapat. Az idáig vezető utat és az aktualitásokat taglaló interjúban erről is esett szó.

A Texasból induló, ma már háromszoros Grammy-díj jelöléssel büszkélkedhető Nothing More az elmúlt években az egyik legizgalmasabb modern rock­zenekarrá nőtte ki magát, akiknek a zenéjükben az ösztönös erő és a spirituális emelkedettség ötvöződik. A cseh Rock for People fesztiválon Johnny Hawkins, a banda karizmatikus frontembere engedett betekintést ennek a kettőségnek a hátterébe, a dalszövegek mögött álló személyes küzdelmekbe, valamint mesélt a legújabb, Carnal című albumukról és a jövőbeli terveikről is.

A gitáros a MOMKult termében adott telt házas koncertet, ahol az 1984-ben a köztudatba valósággal berobbant első, Rising Force című szólóalbumának dalaitól a 2021 júliusában kiadott legutóbbi stúdióalbumig, a Parabellumig ölelte át páratlan karrierjét. Ezzel tulajdonképpen hasonló műsort mutatott be, mint amit a legutóbbi kiadványa, az idén áprilisban megjelent koncertalbuma, a Tokyo Live is tartalmaz. A kivételes tehetségű, ám abszolút öntörvényű zenésszel Gyuricza Tamás Marcell ült le beszélgetni, közvetlenül a koncert előtt.