Skip to content

Címke: interjú

Súlyos időszakon van túl a nyolcvanas évek popzenéje által megihletett rockzenekar, hiszen 2022 őszén elvesztették alapító gitárosukat, David Anderssont, s mellette egyéb nehézségekkel is meg kellett küzdeniük. Gyuricza Tamás Marcell az utóbbi évek történéseiről kérdezte a frontembert. 

A Kajgün a jazz, progresszív, pszichedelikus zenékből épp úgy merít, mint a metal különféle irányzataiból. A zenekar ének nélküli, tisztán improvizációra épülő muzsikát játszik, így nincs két ugyanolyan koncertjük. Oddha Raur címet kapott, novemberben megjelent második albumukról Uzseka Norbert kérdezte ki őket.

A Sapiens egy alapvetően elektronikus zenében gyökerező projekt, melyet Fodor „Fodi” Zoltán énekes (Storm The Studio, ex-Nomad/Godlam/Bedlam) és Persoczki „Perso” Gábor hangszeres (ex-Cada­veres de Tortugas/ManGod) hozott össze. Első albumuk azonban rejt nem kevés rockot is, és a komoly, fajsúlyos mondanivaló miatt is metalosok is szeretni fogják. Uzseka Norbert tette fel kérdéseit a duónak.

Bár három éve még arról beszélt, hogy felhagy a zenéléssel, valamint a nyilvánosságtól is visszavonul, hamarosan mégis új albummal jelentkezik a Nightwish volt basszusgitárosa, Marko Hietala. A február elején érkező albumról, valamint számos egyéb aktualitásról Gyuricza Tamás Marcell kérdezte a roppant barátságos zenészt.

A szintetizátorral létrehozott dungeon synth egy nagyon különleges hangzásvilág, amely annak idején a black metal oldalhajtásaként nőtte ki magát önálló irányzattá. Svédország tán legismertebb és legaktívabb művésze a stílusban az Örnatorpet, melynek rejtőzködő művésze idén már a nyolcadik albumot adta ki Fordomdags címmel. Interjúnkban nagyon kimerítően beszélt minden fontos kapcsolódó témáról.

A kanadai progresszív hard rock legenda, a Saga negyvenhét éve létezik, pályájuk a prog műfaj történelmének fontos része. Az előttük tisztelgő Trust együttes megálmodójával, Kovács Tamással beszélgettünk.

A Thaw a rendkívül mozgalmas lengyel underground-élet azon formációi közé tartozik, amelyek nem horgonyoznak le egyetlen műfaji kiszögellés mellett. A kisebb kihagyás után megjelent Fading Backwards album megéri a befektetett időt, türelmet, fájdalmat. Haldor énekes állt rendelkezésünkre.

Megjelent a Pennhurst zenekar második lemeze, a Törésvonal, ami ráadásul egy rendkívül meggyőző anyag lett. A sikeres, Barba Negrában tartott lemezbemutató után ültünk le beszélgetni egy kicsit a zenekar motorjával, Horváth Imre gitárossal és Csárádi Róbert énekessel.

A német Suidakra nevét viszonylag kevesen ismerik, pedig a metalt folkos hatásokkal fűszerező zenekarok mezőnyében ők bizony az úttörők közé tartoztak annak idején. A Darkanakrad című nagylemezével nem­régiben előrukkolt formáció részéről a gitáros Sebastian Jensent sikerült szóra bírni.

A csapat tavaly új énekes után kellett nézzen, akit meg is találtak Bánhegyesi Richárd személyében, mára pedig ott tartunk, hogy elkészült vele egy kislemez, majd egy teljes nagylemez is. A zenekar alapító gitárosával és fő dalszerzőjével, Kukovecz Gáborral beszélgettünk.