Skip to content

Címke: Gyuricza Tamás Marcell

Visszatérő vendégnek számít Budapesten a szimfonikus metalt játszó svéd Eleine, amely áprilisban immár negyedik koncertjét adta nálunk - most első alkalommal önálló turnéjuk keretében. A modellként is ismert Madeleine Liljestam énekessel, illetve a gitáros-énekes Rikard Ekberggel beszélgettünk.

A Nightmares as Extensions of the Waking State lesz az első olyan nagylemeze a zenekarnak, amelyet már az alapító gitáros, Anders Nyström nélkül készítettek. Gyuricza Tamás Marcell erről is megkérdezte Jonas Renkse énekest, aki ezáltal mára egyedül maradt az 1991-es induló felállásból.

Bár lapunk olvasói számára bizonyára a Testa­ment révén vált ismertté az amerikai gitárfenomén Alex Skolnick neve, ám az 56 éves zenész pályafutása során több más zenekarban is megfordult, és a metal mellett egyéb műfajokban is szívesen alkot. Ennek is köszönhetően legutóbb a saját nevét viselő, 2001-ben alakult fúziós jazz triójával érkezett Budapestre, mi pedig kihasználva ezt az alkalmat a lemez­­gyűj­te­ményéről, illetve kedvenc zenéiről kérdeztük őt.    

Hat év után végre hamarosan új nagylemezzel jelentkezik a folk metalos svájci Eluveitie. A hazánkban rendszeresen koncertező zenekar ráadásul ősszel Budapestre is visszatér. Mindez bőven elegendő okot adott arra, hogy meginvitáljuk egy beszélgetésre a zenekar vezetőjét, az alapító Chrigel Glanzmann énekest.

A Theatre Of Tragedy már régóta a múlté, közel egy évtizede pedig a Leaves’ Eyes is megszakította kapcsolatát egykori énekesnőjével. Szólólemezeket azonban továbbra is ad ki Liv Kristine, a legújabb Amor Vincit Omnia címmel április 25-én jelenik meg. Gyuricza Tamás Marcell ennek kapcsán faggatta ki az angyali hangú énekesnőt.

Február közepén jelentette meg legújabb, Game Of Faces című albumát az európai dallamos metal színtér mind népszerűbbé váló zenekara, a svéd Dynazty, majd néhány hétre rá fel is léptek nálunk. Akkor még nem tudhattuk, de közben az is kiderült, hogy a nyár végén visszatérnek Magyarországra (Tábor Fesztivál). A budapesti fellépésük délutánján így tehát erről még nem kérdezhettük Nils Molin énekest, néhány egyéb aktualitásról azonban igen.

Aspiral címmel április 11-én jelent meg a szimfonikus metal holland világsztárja, a Magyarországon is gyakran fellépő, így hazánkban is jelentős rajongóbázissal rendelkező Epica legújabb nagylemeze. Ennek kapcsán beszélgettünk Simone Simons énekesnővel.

Jól ismert finn zenészek, többek közt a Children Of Bodom, a Wintersun, a Norther, a Finntroll vagy éppen a Nightwish egykori és jelenlegi tagjai hozták létre azt a Crownshift nevű formációt, amely még tavaly májusban jelentette meg bemutatkozó albumát. A dallamos groove/power metal zenét játszó négyfős zenekar azóta két alkalommal is fellépett már Magyarországon. Daniel Freyberg és Jukka Koskinen válaszolt kérdéseinkre.

A groove metal színtér egyik legizgalmasabb zenekara a jelenleg már harmadik nagylemezénél tartó új-zélandi Alien Weaponry. Nemcsak azért különlegesek, mert a zenekart egy testvérpár, a dobos Henry Te Reiwhati de Jong és a gitáros-énekes Lewis Raharuhi de Jong hozta létre, akik a 2010-es indulásuk idején mindössze tíz- és nyolcévesek voltak, de abból a szempontból is, hogy zenéjüket maori törzsi elemekkel színesítik. Mindez a március végén megjelent Te Rā című albumon is érvényesült. A zenekarhoz 2020-ban csatlakozott Tūranga Porowini Morgan-Edmonds basszusgitárossal beszélgettünk.

A Paganfest turné keretében lépett fel februárban Budapesten a Týr. A Feröer-szigetekről indult, ám a székhelyét időközben már Dániába áttett, s a dobos Tadeusz Rieckmann révén magyar érdekeltséggel is rendelkező zenekar vezetője, az énekes-gitáros Heri Joensen a koncertjüket követően fogadta el felkérésünket arra, hogy képzeletben feltárja előttünk lemezgyűjteményét, hogy beszéljen annak egyes darabjairól.

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma