Skip to content

Címke: Élő Fém

Írország egyik legigényesebb zenei társulata, a God Is An Astronaut aktuális turnéjának záró állomása volt a budapesti.

Úgy jó tíz éve annak, hogy utoljára Opeth koncerten jártam, úgyhogy ez az este több szempontból is komoly meglepetésekkel szolgált.

Lemezfronton túl nagy meglepetésekkel ugyan már a Dark Tranquillity sem szolgál ennyi idő után, de egy megbízható szintet mindig hoznak, és ugyanez áll az élő teljesítményükre is.

Kerek negyedszázada annak, hogy a német progresszív metalos Vanden Plas először járt Magyarországon - akkor az első Summer Rocks fesztiválon játszottak a szép emlékű Petőfi Csarnokban. Azóta viszont egész mostanáig nem jártak felénk, ami még annak tükrében is sajnálatosan hosszú kihagyás, hogy a brigád egyébként alapból viszonylag ritkásan koncertezik.

Dan előző alkalommal hangszálproblémákkal küzdött, most viszont semmi ilyesmi nem merült fel, úgyhogy az éneke, akár a gitárjátéka, hibátlan volt. Igazán kellemes este volt ez; nem kérdés, hogy jövőre újra mennék!

Elég sok gyors, csuklógyilkos riffelésű nótát préseltek a műsorba, és ezek rendre szakítottak is, nekem azonban legalább annyira bejött az is, amikor egy kicsit a fékre lépve, lassabban tempózó darabokat zúztak el.

A szélsőségek estjét hozta el a H-Music a Barba Negra kisebbik koncerttermébe.

Még tavasszal került bejelentésre az eredetileg kétnaposra tervezett Monolit Festival, amely a modern extrém metal legkülönfélébb vállfajainak képviselőit tömörítette volna a Dürer nagy- és kistermében, a Between The Buried And Me és a Counterparts főszereplésével, ám végül utóbbi nélkül, egynapos formában valósult meg ez a nem mindennapi rendezvény.

Kincs ez a fesztivál, megkockáztatom, igazi hungarikum, mert úgy sejtem, ilyen sehol másutt nincs. Itt a legkomorabb, legcsúfabb, legsötétebb stb. zenék rajongói úgy találkoznak, hogy mindenki mosolyog, és az egész annyira ellentétes azzal, ami a világban zajlik.

Összességében nem ütött akkorát ez a koncert, mint anno a hegyaljás zúzás vagy a Catharsis turnés pesti buli, azért így sem távoztam elégedetlenül, sőt – ha legközelebb jön a Machine Head, én megint ott leszek.