Skip to content

SZÓLJON A ROCK! – A bőrdzsekis kultúrharcos

A filozófusokat általában idős, nagy szakállú férfiakként képzeljük el, akik egy fotelben ülve naphosszat elmélkednek, majd a gondolataikat papírra vetik és vaskos könyvekben jelentetik meg. Demeter Szilárd viszont fiatal és állandó mozgásban van. Motoros bőrdzsekiben mond beszédeket és ad interjúkat, feltűrt ingujjal, farmerben végzi a munkáját a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként. Bár a Magyar Kultúráért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a magyar könnyűzene megújításáért felelős kultúrpolitikus, esténként zenekari próbákra jár, basszusgitárt ragad és AC/DC-t játszik. Gyerekkori nagy kedvencei között pedig ott van Hobo, a Pokolgép és az Iron Maiden is. A rockzenéhez fűződő viszonyáról, a rockrajongásról kérdeztük őt.

Mikor és hogyan fordultál ismét a rockzene felé?

„Úgy 2014 táján egy fesztiválon együtt álldogáltunk Megadja Gáborral és Stumpf Andrással. A színpadon egy hobbizenekar éppen egy Deep Purple-feldolgozást játszott. Egymásra néztünk és megállapítottuk, hogy ezt mi is tudnánk ezen a szinten csinálni. Elmentünk jammelni és rájöttem, hogy Gábor és András kiváló gitárosok, miközben én legfeljebb a tábortűz melletti pötyögés szintjét hozom. Így ismét én lettem a basszusgitáros.” (nevetünk)

Milyen zenét játszottatok?

„Visszatértünk a gyökerekhez. Klasszikus rocktémákat választottunk, AC/DC-t, Red Hot Chili Pepperst, ilyesmit.”

Ezek szerint itt indult a mostani zenekarod?

„Nem, ez még a Longstep elnevezésű formáció volt. Viszont itt kezdtem el dalszövegeket írni. Amolyan filozófushoz méltó, agyas dolgokat.”

Merítettél a régi kedvenceid szövegeiből?

„Az a helyzet, hogy valamiért a dalszövegek sosem érdekeltek igazán. Erre épp most döbbentem rá. Feró meghívott a Ricse, Ricse, Beatrice előadásra az Újszínházba. És életemben most először figyeltem oda a Ricse-szövegekre. Bár mindig is énekeltem ezeket, de a tartalmukat sosem elemeztem. És most rájöttem, hogy Feró a maga bohóc álarca mögött nagyon is okos, agyas szövegeket írt.”

Most már a Loyal Apples’ Club elnevezésű bandában nyomod. Milyen dalokban gondolkodtok?

„Van egy alapvető problémám a magyar könnyűzene jelenlegi állapotával kapcsolatban. Úgy teszünk, mintha nem lennének hagyományaink. Az újonnan belépő szereplők gyakorlatilag nem veszik figyelembe, mi történt itthon 1950 és 1990 között. De ez az irodalomban is tetten érhető. Úgy írnak a mostani fiatalok, hogy sohasem olvastak Krúdyt. A zenekarok sem játszanak P. Mobilt, Piramist és nem hallgatnak Taurust vagy Siriust. Nem nyúlunk vissza a saját hagyományainkhoz.”

(A teljes interjú a Hammerworld magazin július-augusztusi számában olvasható.)

A tartalomból: Andy Wood / Mother Love Bone ★ Billy Gould / Faith No More (exkluzív interjú!) ★ Civil War ★ Decapitated ★ Def Leppard ★ Downfall of Gaia ★ Esperfall ★ Gene Simmons / KISS (exkluzív interjú!) ★ Khold ★ Nest of Plagues ★ Nygmalion ★ Paksi Endre / Ossian ★ Rise Against ★ Saor ★ Strong Deformity ★ Symphonity ★ Szekeres András / Junkies ★ Zorall

Élő Fém: Black Veil Brides ★ Bornholm ★ Deftones ★ Iron Maiden ★ Ghost ★ Graspop Fesztivál ★ Korn ★ Red Hot Chili Peppers ★ Scorpions ★ Therapy? ★ Tool
Forró Drót | Hangpróba | Hatásokk | Kulcsdalok | Sokkoló Extra | Sokkoló Korongok | Szóljon a Rock!

Ajándék CD: Nygmalion – Deluminate (bonus track: Helldive)

Kapható a megszokott lemezboltokban, hipermarketekben, benzinkutakon és újságárusoknál!

Előfizetési információk: www.hammerworld.hu/elofizetes

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw