Skip to content
☆☆☆☆☆
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA
☆☆☆☆☆

SZÍNVÁLTÓS, DE NEM JÁTÉKSZER: IBANEZ RG631ALF-BCM

Az Ibanez cég már az év első napján bemutatta 2021-es újdonságait, szám szerint 60(!) új gitárt, illetve basszusgitárt. Az Axion Label sorozat is három új típussal bővült, melyek közül az RG631ALF modellt volt szerencsém tesztelni pár nap erejéig az Ibanez Magyarország jóvoltából.

Szöveg: KISS JÓZSEF
Fotó: IBANEZ GUITARS, PINTÉR JUDITH

IBANEZ RG631ALF-BCM

A japán hangszergyártó Axion Label családja 2019 óta létezik, és leginkább a rock és metal műfajokban tevékenykedő gitárosok számára produkál újabb és újabb modelleket. Az olcsóbb, Iron Label és a magasabb kategóriás Premium, illetve Prestige szériák közé helyezhető, közepes árfekvésű, Indonéziában készült hangszerek ezek, melyek RGA, RGD, S és – mint tesztalanyunk esetében – RG testformában is készülnek.

A hangszer – az árkategóriáját tekintve teljesen elfogadható módon – ugyan tok nélkül érkezik, de egy Schaller márkájú S-Lock hevederzárat kapunk hozzá, amely kifejezetten hasznos tartozék, és kellő biztonságot nyújt, ha állva használjuk a hangszert. A test faanyaga a tesztelt modell esetében a mostanában sűrűbben előforduló, ám még kevésbé ismert Nyatoh, mely a kereskedelmi elnevezése egy, a délkelet-ázsiai és indonéziai esőerdőkben őshonos palaqium és payena fának. Vörös színezetű, könnyen megmunkálható keményfa, amely gyakorlatilag a mahagóni olcsóbb alternatívájának tekinthető, de nem összetévesztendő a nato faanyaggal. Leginkább az Indonéziában készült hangszerekben találkozhatunk vele.

A hangtulajdonságait tekintve is a mahagónira hajaz: meleg, vastag, inkább a mélybe, mélyközepekbe húzó hangzás, és hosszú hangkitartás jellemzi. A test egyéb borítást nem kapott, ennek ellenére egy közepesen nehéz gitárról beszélhetünk, de még abszolút a kényelmes kategórián belül. A gitár lakkozása a kék kaméleon elnevezést kapta, mely a valóságban egy kékes-zöldes, fényviszonyoktól függően néha inkább lilás árnyalatú színvilágot, így kifejezetten egyedi megjelenést kölcsönöz a hangszernek. Nem véletlen az elnevezés: a gitár tényleg színváltós, mint a kaméleon.

A testhez 4 csavarral illeszkedő, 5 részből készült nyak panga panga és dió kombinációjából készült. A panga panga az egyik legnépszerűbb afrikai egzotikus fa, a wenge unokatestvérének tekinthető. Annál enyhén világosabb színű, de hasonlóan nagy pórusú, érdes felületű, sötétbarna kemény faanyag. A nyakprofil az RG631 esetében egy Nitro Wizard típusú darab, mely az Ibaneznél klasszikusnak mondható Wizard III-assal lényegében megegyező paraméterekkel rendelkezik, a gyártó szuper-keskeny és utrajól játszható típusként hirdeti. A 25,5”-os menzúrás nyakat makasszári ébenfából készült fogólap fedi, oldalait pedig esztétikus, fehér szegély fogja körül. Mitagadás, ez a nyak valóban úgy működik, ahogy a gyártó reklámozza: nagyon könnyen játszható, a keskeny profilnak köszönhetően minden része könnyen elérhető fekvéstől függetlenül. Az esztétikus kinézetű, sötétbarna, már-már fekete színű és remek tapintású faanyag és a nálam örök kedvenc ébenfa fogólap nagyban fokozza az egyébként is kiváló játékérzetet.

A fogólapot tagoló, 24 jumbo méretű bund különleges, Sub Zero elnevezésű kezelést kapott annak érdekében, hogy ne csak az idő próbájának, hanem a kemény riffelésnek és hajlításoknak is ellenálljanak. Az RG631-hez hasonló, középkategóriás gitárok esetben sokszor tapasztalható a bundok szélének kidolgozatlansága, ám ennek a nyoma sincs, kifejezetten selymes a már fentebb említett fehér szegély tapintása. A fogólapot eltolt jelölőpontok díszítik, a 12. bundig a nyak felső széléhez zártan sorakoznak, 24. bund felé közeledve pedig az alulra igazodnak. A modern Ibanez nyakak elmaradhatatlan kellékei, a sötétben fluoreszkáló oldalsó jelölők ennél a modellnél sem maradtak el, remek szolgálatot tesznek a sötétebb színpadokon is.

Az elmúlt időszakban már megszokhattuk az Ibaneztől, hogy a hangszereiken található szerelvények meghaladják az árkategóriájukat. Itt sincs ez másképp: a Gibraltar Standard II híd egyszerű kivitelű, de minőségi és stabil bázisa a húroknak és a jobbkezünknek, kellemes játékérzetet is ad a tompított riffek esetén. A Gotoh® MG-T satus kulcsok ellentmondást nem tűrően biztosítják a pontos hangolást és nagyságrendekkel meggyorsítják a húrcserék folyamatát is. A szerelvények fekete borítása remekül illik a test színéhez és méginkább kidomborítja a hangszer modern kivitelét. A nyereg a tesztelt modell esetén sima műanyag, és bár szívesen láttam volna egy Graphtech márkájút ebben a szerepben, ez a magasabb árfekvésű hangszerek privilégiuma. Azonban a gyári nyereg is teszi a dolgát, hangolási vagy intonációs problémákat nem tapasztaltam. A gitár gyárilag 10-46-os D’Addario húrkészlettel érkezik, tesztalanyunkat pedig tökéletes beállításokkal kaptam kézhez, kifejezetten alacsony húrnyomással: így a könnyű játszhatóság ideális hangkitartási tulajdonságokkal párosult. A standard hangolás mellett drop D-ben teszteltem még a hangszert.

Az RG631ALF legfőbb specialitását az elektronikája jelenti, ugyanis hangszer a Fishman cég Fluence típusú hangszedőivel érkezik, melyet első ízben 2012-ben mutattak be. Ezzel a típussal a 80-as években alapított Fishman cég forradalmasította a gitár pickupok gyártását, ugyanis a Fluence típusú hangszedőik nyomtatott áramkört tartalmaznak, ezáltal programozható azok hangkaraktere. A hangszerben 2 db Fluence Modern típusú humbucker kapott helyet, a hídnál egy kerámia, míg a nyaknál egy AlNiCo mágneseses darab. Aktív pickup lévén a működéséhez 9 voltos elemre van szükség, ami a hangszer hátulján kapott helyet egy külön műanyag tartóban, melynek könnyen nyitható fedele gyors és egyszerű elemcserét tesz lehetővé.

A kezelőszervek tekintetében a standard kialakítás mellett egy, a Fishman pickupokhoz kapcsolódó specialitáshoz van szerencsénk: a hangerő és hangszín potméter, valamint a 3 állású pickupváltó mellett egy mini kapcsoló is helyet kapott, mely a hangszedő két módja (voicing) között váltást szolgálja. Sajnos a hangszedők felezésére szolgáló nem kapott helyet a tesztalanyunkban, így a pickupok kizárólag humbucker üzemmódban működnek. Az elmúlt évek során több Fishman hangszedős gitár járt a kezemben, de főleg 7 húros darabok, kíváncsian vártam, hogy egy standard kivitelű, 6 húros modellben hogyan viselkednek.

TESZT

A hangszert házi stúdiós körülmények között volt alkalmam tesztelni, először a Focusrite Clarett hangkártyám hangszerbemenetéhez csatlakoztatva próbáltam ki a Neural DSP legújabb, Archetype: Gojira erősítőszimulációs pluginjával. Először a higaines hangokat igyekeztem kivesézni, leginkább ritmusjáték fronton. A hídnál található hangszedő az egyes voicinggal, aktív módban kiegyensúlyozott, kompresszált hangképet adott, folyékony, de mégis karakteres közepekkel és középmagas jelszinttel. Akik a klasszikus aktív metal pickupokhoz hasonló hangot keresnek, nem fognak csalódni a Fishman pickupokban: gyors pregnáns riffek akár boost nélkül is és hangkitartás napokig.

A kettes voicing, ami gyakorlatilag a passzív módnak felel meg kicsit kisebb jelszinttel operál és szélesebb a hangszínspektruma is, vaskosabb mélyek és csilingelőbb magasak jellemzik. Hozzám ez a sound áll közelebb, így ebben a módban használtam többet a hangszert. Kifejezetten inspiráló volt a sound, ugyanúgy jól működtek rajta a vaskosabb, illetve a gyorsabb riffek is. A viszonylag nagy jelszint ellenére hangzás felharmonikusokban gazdag maradt, így a komplexebb akkordok is érthetően szólaltak meg.

Kifejezetten egyedi a nyaki pickup hangzása, a hídról történő váltáskor kiegyensúlyozott marad a hangkép, a jól ismert gömbölyű hang mellett megmarad a gyors hangindítás és egyedülállóan artikulálát soundot kapunk. A könnyen játszható nyak ezzel a sounddal párosítva igazán szuper szólisztikus hangszerré teszi az RG631-et. További nagy előnye a Fishman hangszedőknek az alacsony zajszint, az árnyékolásuk is sokkal hatékonyabbnak tűnt, mint a legtöbb, magasabb jelszintű humbuckernek.

Kiss József és az Ibanez RG631ALF

Ugyan nem a tiszta hangokra hegyeztem ki a tesztelést, de a Fishman pickupokból – különösen a passzív módban, és a középső állásban, amikor mindkét hangszedő szól – pregnánsan megszólaló tiszta hangokat is sikerült előcsalogatnom. Talán ezen a fronton további változatosságot jelenhetett volna pickupok felezésének lehetősége, mindezek ellenére a rock/metal stílusokban jellemzően alkalmazott tiszta soundok reprodukálása sem okoz majd nehézséget annak, aki ezt a gitárt választja fő hangszerként.

A tesztelést Mesa/Boogie Roadking erősítőmet loadbox közbeiktatásával a hangkártyába kötve, és a hangfalakat a Mikko plugin segítségével szimulálva folytattam. Az aktív mód itt nagyon jól jött az alapvetően lustább Rectos hangzáshoz, egy kis boost segítségével pedig etalon metal soundokat produkált a gitár. Az erősítőn keresztül még jobban hallatszódtak a kis nüanszok az összetettebb akkordoknál, így megállapítható, hogy tesztalanyunk képében a progresszív zenéket játszó gitárosok is remek társra lelhetnek.

ÖSSZEGZÉS

Az RG631 ALF egy elérhető árú, a klasszikus Ibanez formát megtartó, de mégis egyedi külsejű, remekül felszerelt hangszer, különösen az elektroniáját tekintve. A Fishman Fluence pickupok miatt elsősorban a rock és metalgitárosoknak tudom ajánlani, azonban passzív és aktív üzemmód közötti kapcsolási lehetőségnek köszönhetően egy igazán változatos hangú modellt tisztelhetünk az RG631ALF képében.

A hangszer kereskedelmi ára jelenleg 339.900 Ft, mely hamarosan a magyarországi Ibanez forgalmazók kínálatában is elérhető lesz.









Az Ibanez RG631ALF-BCM gitár tesztje eredetileg a HammerWorld magazin 2021. februári (No.331) számában jelent meg!

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 348 – 2022/11-2023/1
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ALTZI
    All Eyes On Me
  2. LAMB OF GOD
    Omens
  3. ARCHITECTS
    The Classic Symptoms Of A Broken Spirit
  4. STRYPER
    The Final Battle
  5. LOST SOCIETY
    If The Sky Came Down
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. 156/SILENCE
    Narrative
  2. BOSTON MANOR
    Datura
  3. ASCENT OF AUTUMN
    Awakened
  4. SOMEHOW JO
    Scales & Details
  5. THEM
    Fear City
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. IGNITE
    Our Darkest Days
  2. KING'S X
    Three Sides Of One
  3. PARKWAY DRIVE
    Darker Still
  4. ALEXISONFIRE
    Otherness
  5. ONE BAD SON
    Black Buffalo
HAJÓGYÁR x hw