Skip to content
☆☆☆☆☆
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA
☆☆☆☆☆

SYSTEM OF A DOWN – A Toxicity felvételei alatt két tag is kórházi kezelésre szorult, miután összeverekedtek

A 2001-es Toxicity album örök klasszikusnak számít a System Of A Down diszkográfiájában, és ennek a szeptemberben már húsz éves lemez elkészítésére emlékeztek vissza a csapat tagjai a brit Hammernek.

Amikor a System Of A Down bevonult a Los Angeles-i Cello stúdióba, hogy a legendás producerrel, Rick Rubinnal (egyben a kiadójuk alapítója és elnöke) megkezdjék a második album munkálatait, a négy örmény-amerikai zenész tele volt önbizalommal: “Úgy éreztük, készen állunk arra, hogy meghódítsuk a világot” – Daron Malakian gitáros.

A lemez elkészítése során azonban vér is folyt a stúdióban, a négyes két tagja is kórházi kezelésre szorult egy heves összetűzést követően.







Arra már a csapatból senki sem emlékszik pontosan, hogy mi is váltotta ki a vitát Daron Malakian és John Dolmayan dobos között, de az összetűzésük emlékei azért élénken élnek ma is: Dolmayan arcon csapta a gitárost, felhasítva a száját, mire Malakian egy mikrofonállvánnyal vágta fejbe verte a dobost.


Shavo (Shavo Odadjian, basszusgitáros) és Serj (Serj Tankian énekes) úgy néztek ránk, hogy ‘Jaj-jaj, nekünk ezzel lőttek’ – emlékszik vissza Malakian. – De rögtön azután, hogy összeverekedtünk, együtt mentünk a kórházba, ahol egymás mellett varrtak össze minket. Mindketten ott ültünk nevetve, és azt mondtuk: ‘Ez az egyik legkirályabb pillanat a zenekarunk történetében’…


Nemrég Serj Tankian és Rick Rubin idézett fel egy másik heves stúdiós vitát, amikor a zenekar majdnem összeveszett egyetlen dalszöveg miatt.

A Broken Record podcastben Rubin arról számolt be, hogy szemtanúja volt annak, ahogy a Needles dal szövegének átbeszélése egy teljes körű vitává fajult. A producer attól tartott, hogy a zenekar akár szét is mehet a vita következtében.


Eredetileg az volt a refrén a ‘Pull the tapeworm out of my ass’ – emlékezett vissza Serj Tankian. – Daronnak és Shavonak nem tetszett a ‘seggem’ rész, és azt mondták: ‘Nem, nem, nem, nem, ez nem hangzik jól, ez szarul hangzik, túl sebezhető… vagy valami ilyesmi. Akármilyen jelzőt lehetne mondhatni. Én meg azt mondtam, hogy amit mondani akarok, az filozófiai jellegű. Azt üzeni ez a rész, hogy vedd ki belőlem ezt a negativitást.


Rick Rubin:Úgy éreztem, nekem úgy tűnt, hogy a szöveg miatt akár a zenekar is feloszolhatott volna, mert annyira szélsőséges volt a vita. De az egész a zenekarra jellemző szenvedélyről szólt valójában. Igazi szenvedélyről van szó, ami elképesztő. Az a tény, hogy egy szöveg, egy jelentéktelen… egyetlen szó, és egy kétségtelenül mulatságos sor elég ahhoz, hogy potenciálisan feloszlasson egy zenekart, vagy kihúzasson egy amúgy nagyszerű dalt. Mert ez volt a másik lehetőség.

Serj Tankian:Végül csak annyit kellett tennünk, hogy változtattunk egy kicsit, az ‘én’ seggem helyett az lett, hogy a ‘te’ seggedre… ‘Húzd ki a bélgilisztát a seggedből’. Aztán a szépen éneklős középrészben, már azt éneklem, hogy ‘Pull the tapeworm out of me’, ezzel már nem volt gondjuk. Valószínűleg most azt gondoltod, hogy ‘Ezek a srácok kib…ott őrültek’…







KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 348 – 2022/11-2023/1
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ALTZI
    All Eyes On Me
  2. LAMB OF GOD
    Omens
  3. ARCHITECTS
    The Classic Symptoms Of A Broken Spirit
  4. STRYPER
    The Final Battle
  5. LOST SOCIETY
    If The Sky Came Down
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. 156/SILENCE
    Narrative
  2. BOSTON MANOR
    Datura
  3. ASCENT OF AUTUMN
    Awakened
  4. SOMEHOW JO
    Scales & Details
  5. THEM
    Fear City
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. IGNITE
    Our Darkest Days
  2. KING'S X
    Three Sides Of One
  3. PARKWAY DRIVE
    Darker Still
  4. ALEXISONFIRE
    Otherness
  5. ONE BAD SON
    Black Buffalo
HAJÓGYÁR x hw