Skip to content

SWANS – November 4-én Budapesten lép fel a legendás experimentális rockzenekar

(Fotó: Susan Moss)

A Michael Gira által 1982-ben alapított Swans a kezdetekkor még könyörtelen, brutális, hangos zenei kitöréseiről, Gira mennydörgő énekéről és szövegeinek szélsőséges, lehangoló képeiről volt híres, ám a következő 15 évben elképesztő átalakuláson ment keresztül. A legendás amerikai zenekar új lemezével most ismét turnéra indult, budapesti állomásuk pedig november 4-én lesz az Akvárium Klubban. Vendégük nem más, mint az egykori Swans-gitáros Norman Westberg, aki szólóban játszik korábbi zenekara előtt.

A ’80-as években a Filth és Cop albumok után, a Greed-korszakban a Swans az erősen mechanikus, ún. „proto-industrial” rock műfajában írt, majd az 1987-ben megjelent és azóta is mérföldkőnek számító Children of God duplaalbumon kísérteties atmoszférájú idillekkel kísérletezett. A ’89-es The Burning World már egy gyengédebb, akusztikus alapú, meditatívabb zene volt, majd a zenekar Atlantába való költözködése utáni White Light from the Mouth of Infinity és a Love of Life már grandiózus, dallamokban bővelkedő anyagok voltak, melyek még disszonánsabbá és élesebbé váltak a The Great Annihilator esetében. A ’96-os Soundtracks For The Blind c. albumon végül mindezek az elemek egy végső nyilatkozattá forrtak össze, majd Gira ezen a ponton 15 év folyamatos stúdiózás és turnézás után feloszlatta a zenekart. Az ezt követő 13 évben sem hagyott fel a zenéléssel; sorra készítette a kritikusok által is elismert albumokat és rengeteget koncertezett Angels of Light néven, elismert zenészekkel kiegészülve. Emellett a saját kiadója, a Young God Records égisze alatt olyan tehetségeket fedezett fel és készített velük lemezeket, mint Devendra Banhart és Akron/Family, a 2000-es évek avant-folk mozgalmának meghatározó alakjai.

Végül 2010-ben Gira újraalakította a Swanst és kiadták a My Father Will Guide Me Up A Rope To The Sky című albumot, ami hatalmas kritikai elismerének örvendett, majd az év nagy részében világkörüli turnéra indultak. A The Seer című háromlemezes stúdióanyag 2012-ben jelent meg, melyet egy újabb hosszú világkörüli turné követett, míg a lemez a Billboard Top 200-as listáján landolt. A következő kiadvány, a To Be Kind a Billboard Top 200-as eladási listáján a 36. helyen debütált, a független eladási listán pedig az 5. helyen szerepelt. Ezt követőn a Swans 47 teltházas koncertet adott, melyek között több dupla volt: például New Yorkban, Chicagoban, Los Angelesben, San Franciscóban és Párizsban. Az album hatalmas médiafigyelmet kapott és a 2 órás album stream az NPR-en debütált. A 2017-es, szintén tripla bakelit The Glowing Man a Swans addigi felállásának utolsó stúdiómunkája; 2019-ben Gira már ismét vendégzenészekkel dolgozott a Leaving Meaning c. 15. albumon. Jelenleg élőben Kristof Hahn, Larry Mullins, Phil Puelo, Dan Schechter és Christopher Pravdica zenél Girával.

A Fekete Zaj és a Swamp Booking bemutatja:
SWANS, guest: Norman Westberg – 2023. november 4. szombat, 18:30 – Budapest, Akvárium Klub (NagyHall)
Jegyek a Tixán: https://tixa.hu/swans_budapest
Jegyek az Akvárium Klub oldalán: https://akvariumklub.hu/programok/swans-special-guest-norman-westberg
Esemény: https://www.facebook.com/events/1040418760264795/

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw