Skip to content

Swallow The Sun / Avatarium / Shores Of Null, Bp. Barba Negra, 2023.05.01.

A munka ünnepén végre én is eljutottam az új Barbába, és a kék terem legalábbis nagyon adta. Tény, hogy ez a csepeli rész majdnem mindenkinek messze van, de így legalább senkit nem zavar a zajongás, és az ember, ha trve rajongó, messzebb tájakra is elvándorol a kedvenceiért.

Az olasz Shores Of Null logójában az S betű alapján könnyen gondolhatta bárki, hogy Opeth-jellegű zenét játszanak, de sokkal inkább olyan, mintha a gothic/death/doom metal irányzat azon részéből táplálkozna, melyben a régi nagyok még nem kezdtek el igazán kísérletezni. Draconian előtti Paradise Lost és elektronika előtti My Dying Bride a fő csapásirány. Elsőre nem tűnik túl egyedinek, de ha jobban odafigyelsz, rájössz, hogy erősek a dallamaik. Ráadásul ilyen vegytiszta gót metalt nem sokan játszanak már manapság, és tény, hogy talján barátaink megtanulták az összes trükköt. Hogy olaszok, az talán csak a(z angol nyelvű) szövegek üzenetéből jön át: keresd a szépet a múlékonyban, a mindennapokban. Remek bemelegítés volt.

Shores Of Null

Ezen az estén (vagy tán eddig egész évben) a svéd Avatariumot vártam a legjobban. Nem is tudom, voltak-e olyan jók, mint ’17 őszén a Dürerben, de bizonyos értelemben még jobbak is lettek azóta: ma már a korai doom vonal csupán egy elem a sokból gazdag muzsikájuk ban, s az újabb dalokban végképp teret nyert a ’70-es évek hard rockja. De ami igazán egyedivé teszi a zenéjüket, az a zenészekben rejlik. Elsősorban nyilván Jennie-Ann Smith énekesnőben és Marcus Jidell gitárosban, akik férj és feleség. Jennie-Ann egészen tüneményes jelenség. Talán ki sem néznéd ebből a (bocsánat) svéd lencsibabából, hogy olyan káprázatosan tud énekelni (s nem csak szépen, de erőteljesen!), s hogy mellé remek humorú, végtelenül emberi és barátságos személyiség, aki még a színpadias fellépő köpenyében is végtelenül természetes tud lenni. Marcus meg szimplán zseni. Olyan feeling van a kezében, olyan ízléssel játszik és írja a dalokat, hogy kevés hozzá fogható muzsikust tudnék még felsorolni a színtérről. S nem mellesleg zenésztársaik is hozták a szintet.

9 számos koncertjükben egy pillanat nem volt, ami ne lett volna varázslatos, s mondom ezt úgy, hogy 2023 legjobb dalát, a Death, Where is Your String-et el sem játszották. A hasoncímű lemezről a Stockholmmal nyitottak, és örömömre volt a Nocturne is, de a két hidegrázós csúcspont a God Is Silent mérhetetlen doomja volt, meg a szívfájdítóan szép The Fire I Long For, amiben olyan vokálokat kapott Jennie-Ann a többiektől, amik még tán a lemezes verziót is felülmúlták. S bár ezek is sötét, szomorú darabok, a koncert egésze olyan derűs és örömteli volt, hogy fel nem foghatom, hogy ma, amikor az énekesnős metal bandáknak jobban megy, mint valaha, hogy-hogy nem arénákban játszik ez a zenekar.

Avatarium

Ezek után szinte már nem is érdekelt a finn Swallow The Sun. Ehhez képest már az első daluk olyan fenségesen szólt, hogy szinte letérdelt az ember. Mérhetetlen gyászban fogant az ő zenéjük, Juha Raivio gitáros mindmáig párja, Aleah Stanbridge elvesztését önti dalaiba. A csodás hangú hölgy még 2016-ban hunyt el, és elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet estéről estére átélnie ezeket a dalokat Juhának, pedig a gyászt ismerem én is. De tény, hogy ez a koncert olyan mélységesen sötét és fájdalmas volt, hogy el is vitte azt a jó energiát, amit az Avatarium adott…

Akárhogy is, ez a helyenként blackbe hajló, gyönyörű ill. Katatonia-módra monoton dallamokat, ill. vaskos death/doom zúzdákat is hordozó zene nagyot szólt a kék Barba falai közt. Öt zenészből három végig csuklyában volt, hátulról megvilágítva, ami fotós szempontból szívás, de attól még nagyon hangulatos látványt nyújtottak. És a programra sem lehetett panasz. Ugyan az utolsó albumot (Moonflowers) mérhetetlen gyászossága miatt már képtelen voltam befogadni, de az arról hozott számok is nagyot szóltak, kezdve a nyitó Enemyvel. De azért számomra a 2019-es When a Shadow Is Forced Into the Light lemez két gyöngyszeme, a Firelights és a Stone Wings adták a legtöbbet.

A Swallow The Sun egyike azon zenekaroknak, melyek a klasszikus gothic/doom/death metal nagyjainak örökségét úgy tudták továbbvinni, hogy megtartva a magas minőséget hozzá is adtak valami egyedit. Amint újfent bizonyították élőben is.

Swallow The Sun

További fotók itt.




KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. BLOODRED HOURGLASS
    The Sun Still In Me (dal)
  2. CAVALERA
    Escape To The Void (dal)
  3. MINISTRY
    Goddamn White Trash (dal)
  4. BAD OMENS x POPPY
    VAN (Live) (dal)
  5. SOFT PLAY
    Act Violently (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw