Kiadó: MDD Records / Írta: Schmidt Péter / 8
Arkadius, a düsseldorfi zenekar gitáros-énekes főnöke szereti az anagrammákat és a nyelvi leleményt (olvasd csak a nevét visszafelé!). Ezúttal az új album címe sikerült jópofán trükkösre – maga a lemezanyag pedig egészen erőteljesre. Erről azonban később, most néhány alapinfó a csapatról. Emberünk kerek három évtizede alapította a formációt, amely – igaz, jó pár tagcsere árán – azóta is folyamatosan üzemel, koncertezik és lemezeket készít. A Darkanakrad már a tizenhatodik(!) nekifutásuk a sorban, melyen a tőlük jó ideje szokásosnak mondható folkos-göteborgias metalt játsszák – jóval magasabb színvonalon, mint amit relatíve ismeretlen mivoltuk alapján előzetesen esetleg gondolhatnánk. A korai In Flames és Dark Tranquillity világa nem rossz támpont velük kapcsolatban, ami már csak azért is megáll, mert a folkos dallammenetek itt is jó ízléssel, inkább amolyan fűszerként jelenítődnek meg, mentesen a felesleges harsányságtól és a sörhabos csűrdöngöléstől. A zenekar ezen a korongon is részben kelta mitológiával foglalkozó, részben fantasy tematikájú szövegekkel operál – Kris Wervimp szép borítófestménye pedig vizuális oldalról támasztja alá mindezt. Arkadius gitározás melletti acsargását ellenpontozandó a másik hathúros, Sebastian Jensen szállítja a tiszta énekdallamokat, maga a zene pedig mindeközben kifejezetten gitárközpontú, tempós és harapós. Mindezzel együtt viszont tele van jobbnál jobb gitáron szállított harmóniamenetekkel, dallamokkal is. Nyilván nem a legeredetibb recept ez, de a banda tekintélyes múltja, Arkadius konok kitartása, és az itt hallható dalok színvonala miatt ezt nem rovom fel nekik.
Az album első fele komoly intenzitással vágtat végig a hallgatón, féltávnál érkezik csak egy rövid pihenő az instrumentális Ashes Of Truth képében, hogy aztán ismét a lovak közé csapjon a brigád. Néhány komor hangvételű meglassulás ugyan akad menet közben, de alapvetően ezekkel együtt is egy feszes, pörgős lemez a Darkanakrad. Az In Shadows Deep szép dallamait követő utolsó tétel – címe: At The Gates Medley, na, vajon miért… – ezek után már amolyan bónuszként zárja az 50 perces korongot. Voltaképpen enélkül is kerek egész lenne a történet, de nyilván így is rendben van a dolog. Jó párszor lement nálam az utóbbi napokban a lemez, és még fog is jócskán forogni – soha rosszabb kísérőzenét az ősz utolsó harmadához.
