Március elsején jelent meg a görög thrasher Suicidal Angels nyolcadik stúdióalbuma, a minden korábbinál dallamosabb, és helyenként epikussá vált dalokat tartalmazó Profane Prayer, amit pár nappal később Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-en is bemutatott a gitáros-énekes Nick Melissourgos vezette zenekar. A koncert előtt vele ültünk le beszélgetni.

A Profane Prayer az eddigi legkülönlegesebb Suicidal Angels album, ami néhány egészen hosszú dalt is tartalmaz. Ilyennel még sosem jelentkeztetek. Minek köszönhető ez a változás?

„Már rögtön az elején szeretném azt leszögezni, minden egyes albumunknak úgy állunk neki, hogy próbáljunk előre haladni, fejlődni és újabb ötleteket kipróbálni, hiszen az nem lehet cél, hogy saját magunkat másoljuk. Mi nem akarjuk ezerszer ugyanazt az albumot elkészíteni, ugyanis véleményem szerint az nem áll a zenekar érdekében. Ha végighallgatod a Suicidal Angels eddigi albumait, azonnal kiderül, hogy folyamatosan hozunk be új elemeket a zenénkbe. Ezért aztán, ahogy mondtad te is, ezen az albumon már egészen komplex, közel tíz perces dalok is helyet kaptak. Kettő ilyen is akad, a Deathstalker és a The Fire Paths of Fate. Ezek elkészítésekor nagyon oda kellett figyelnünk a részletekre, hiszen hosszú és unalmas számot könnyű írni, de olyat, ami hosszú, és mindvégig érdekes marad, olyat nehéz. Ezért most sokkal több időt fordítottunk a részletek kidolgozására, de ettől még megtartottuk a régi Suicidal Angels stílust és hangzást is.”

Ennek a folyamatos megújulási szándéknak eredményeként vált a gitárjáték minden korábbinál dallamosabbá?

„Ezt így nem mondanám. Szerintem mi mindig törekedtünk arra, hogy jól felismerhető, és könnyedén beazonosítható dallamok legyenek a dalainkban. Most egy kicsivel több az ikergitár, ezért volt, aki jegyezte, hogy kezdünk olyanná válni, mint az Iron Maiden. Szerintem viszont nincs sok értelme az ilyen összehasonlításnak, ha van egy dallam, azt nem feltétlenül kell Iron Maiden stílusban előadnod.”

A Slayerhez is hasonlítgattak benneteket. Ahhoz mit szólsz, hogy két koncert erejéig idén újra színpadra lépnek?

„Nincs mit mondanom erről. Nagyon boldog vagyok, hogy annak idején mi is felléphettünk velünk Görögországban, de ennyi. A Slayer az egyik fő hatásom volt, de nem tekintettem rájuk példaképként, és nem is próbáltam meg utánozni őket. 15 éves voltam, amikor rátaláltam a zenéjükre. Azonnal megragadott, ahogy azokat az agresszív témákat játszották. Volt két olyan album, amitől gyerekkoromban eldobtam az agyam, az egyik a Show No Mercy, a másik a The Wall a Pink Floydtól. Ez a két anyag volt az, amiről nem tudtam leszállni. Teljesen más világ, de mind a kettő nagyon jó.”

Mit vársz Kerry King szólóalbumától? 

„Eléggé kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozni. Még semmit nem hallottam ezzel kapcsolatban, és eddig csupán egy dal jelent meg, amiből én nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Egy nótával nem lehet egy teljes albumot bemutatni. Szóval, kivárom, hogy milyen lesz.” 

Térjünk vissza a Profane Prayer albumra. A The Fire Paths of Fate című dalban hallható zenei betétek görög eredetűek?

„Nos, inkább azt mondanám, hogy a hangszer használata adott neki olyan hatást, mintha tradicionális dallamot hallanál. Ez egy santurinak nevezett sokhúros hangszer, ami leginkább dél-keleten terjedt el, de Görögországban is ismert. Amikor azon gondolkodtam, hogy mivel tudnám még izgalmasabbá tenni ennek a szerzemény középső részét, akkor jutott eszembe, hogy ki kellene próbálni. Szerintem zeneileg nagyon is passzolt hozzá, így már csak egy énekdallamra volt szükség, ami összefűzte az egyes részeket.”

.
Ahogy annak idején a Bloodbath albumon, ezúttal is szerepel néhány vendég a lemezen. Konkrétan éppen az imént említett hosszabb dalok egyikében, a Deathstalkerben…

„Igen, többen is közreműködtek a felvételeken, köztük Sakis Tolis a Rotting Christból, valamint Efthimis Karadimas és Fotis a Nightfall zenekarból. Éppen a stúdiónkba tartottam, hogy felénekeljem a Deathstalkert, amikor megláttam Sakist, aki szintén ott dolgozott. Odaléptem hozzá, és egyszerűen csak megkérdeztem, hogy volna-e kedve becsatlakozni egy-két sor erejéig a dalba. Annyit mondott: persze, próbáljuk meg. Másfél óra múlva megérkezett Efthimis a stúdióba, ugyanazt játszottuk el vele is, és a legvégén Fotis szintén így került képbe. Semmi nem volt előre leszervezve, nem is beszéltünk össze, teljesen spontán módon alakult az egész. És tudod, mi a legjobb az egészben? Valamennyien úgy voltak vele, hogy b.szd meg, miért is ne?”

Akárcsak a korábbi albumaitoknak, a Profane Prayernek is te vagy a producere. Arra nem gondoltatok, hogy egy ismertebb szakemberre bízzátok ezt a feladatot?

„Nézd, szerintem nálam jobban senki sem ismeri a Suicidal Angels zenéjét, és senki sem tudja úgy, hogy mit szeretnénk az albummal megmutatni, mint én. Én írom a nótákat, a szövegek is az enyémek, tehát én végzem a legtöbb munkát a dalainkkal kapcsolatban. A keverés során azért gyakran előfordul, hogy meghallgatunk ötleteket, és ha azok tetszenek, akkor meg is valósítjuk őket. Ez ilyen egyszerű.”

A Profane Prayer közel öt évvel a legutóbbi album, a 2019-ben kiadott Years of Aggression után jelent meg. Ilyen sokat még sosem kellett várni egy új Suicidal Angels nagylemezre. Ennek mi volt az oka?

„Leginkább a Covid, de egy kicsit az ukrajnai háború is. Ez a két dolog elég sok problémát okozott a kiadónak. A háború azért, mert a vinyl albumok gyártásához szükséges alapanyag Ukrajnából érkezik. Eddig a tervezett megjelenés előtt négy hónappal kellett leadni az elkészült hanganyagot. Most egy éves határidővel dolgoznak a lemezgyárak. El tudod képzelni ez a különbséget? Plusz egy évet kellett várnunk csak azért, hogy ránk kerüljön a sor a gyártásnál. S mindez egy háború miatt.”

Apropó, kiadó. A Profane Prayerrel visszatértetek a Nuclear Blasthoz, amellyel már dolgoztatok együtt, méghozzá a 2009-es Sanctify the Darkness című albumotok idején. Miért esett most újra rájuk a választásotok?

„Éppen emiatt. Mivel már dolgoztunk együtt, és tudtuk, hogy hogyan működnek. Sajnos, 2009 óta több olyan munkatársuk is elment a cégtől, akiket ismertünk, de még mindig elég sok régi barátunk van ott, így nem kellett nagy bemutatkozásokat tartani. Olyan érzés volt, mint amikor hazatérsz.”

A korábbi kiadótok, a NoiseArt Records komoly problémákkal küzd, csődközeli helyzetbe került. Jelentheti ezt akár azt is, hogy a korábbi albumaitok elérhetetlenek lesznek?

„Ez egy jó kérdés, nekünk is elég sok fejtörést okoz. Bízom benne, hogy valamiképpen ezt is meg fogjuk oldani. Szerintem lesz olyan kiadó, amely átveszi a NoiseArt raktárkészletét, és akkor elérhetőek lesznek a régi albumok is.”

Görögországról az embereknek többnyire az antik kultúra és a nyaralás jut eszébe. Zenei téren mi a helyzet nálatok?

„Igen, tényleg ezt gondolják rólunk a külföldiek. (nevet) Pedig Görögországban hatalmas metal élet zajlik. Egyre több európai turné jut el hozzánk, underground szinten pedig sok helyi zenekar működik, akik közül mind többen próbálják meg átlépni a határokat, hogy eljussanak más országokba. Ma már egyáltalán nem számít különlegességnek, ha valamelyik görög zenekar európai turnén vesz részt, vagy valamelyik nagyobb fesztiválon lép fel. És az is nagyszerű Görögországban, hogy itt rengeteg metal albumot árulnak a boltokban. Ha valamit nem tudsz megvenni Magyarországon, gyere nyaralni hozzánk, és itt szinte biztosan megtalálod.” (nevet)

–Szöveg: Gyuricza Ferenc / Gyuricza Tamás Marcell – Fotó: kiadói archívum