Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

STYX – Június közepén új konceptalbum érkezik, itt a címadó dal: Crash Of The Crown

Crash Of The Crown címmel június 18-án jelenik meg a 17. Styx album, a 2017-es The Mission lemez utódja, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért címadó dallal lehet ismerkedni. Különlegesség, hogy a három énekes, James “JY” Young, Tommy Shaw és Lawrence Gowan először énekel együtt egy dalban.

A Crash Of The Crown egy konceptalbum, amelynek középpontjában olyan történelmi események összekapcsolása áll, amelyek 1066-ban, 1455-ben, 1775-ben, 1861-ben, 1941-ben, sőt 2001-ben történtek.


Tommy Shaw:
Sosem voltunk egy protest-zenekar. Inkább olyanok vagyunk, mint egy gospel-karaván, amely megpróbál pozitív üzeneteket közvetíteni, bárhová is megy. Ahhoz azonban, hogy ezeket a pozitív üzeneteket megoszthassuk, először meg kell néznünk, hogy mik is a problémák. Csakis ezután találhatjuk ki, hogyan tudunk segíteni abban, hogy minden rendben legyen.”





www.facebook.com/styxtheband





STYX – Crash Of The Crown (szöveges videó a 2021-es Crash Of The Crown albumhoz)





STYX – Crash Of The Crown
(06/18 – Alpha Dog 2T/UMe)

01.The Fight Of Our Lives
02. A Monster
03. Reveries
04. Hold Back The Darkness
05. Save Us From Ourselves
06. Crash Of The Crown
07. Our Wonderful Lives
08. Common Ground
09. Sound The Alarm
10. Long Live The King
11. Lost At Sea
12. Coming Out The Other Side
13. To Those
14. Another Farewell
15. Stream


KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 345 – 2022/6
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
átmenetileg nem rendelhető : (
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. MICHAEL SCHENKER GROUP
    Universal
  2. MONUMENTS
    In Stasis
  3. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  4. STRONG DEFORMITY
    Inside Your Sun
  5. HALESTORM
    Back From The Dead
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EVIL INVADERS
    Shattering Reflection
  2. HALESTORM
    Raise Your Horns (dal)
  3. AUDREY HORNE
    Devil's Bell
  4. WATAIN
    The Agony & Ecstasy...
  5. KILLSWITCH ENGAGE
    Live At Palladium
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. WILLIAM DUVALL
    One Alone
  4. ALICe IN CHAINS
    Rainer Fog
  5. TOOL
    Fear Inoculum
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Hét év után új Stratovarius album érkezik szeptember 23-án. A 2015-ös Eternal lemezük utódja a Survive címet kapta, a címadó dal pedig már meg is hallgatható.
Put Your Back Into The Oar címmel még februárban tett közzé egy epikus videoklippel kísért új dalt az Amon Amarth, most pedig itt a szintén klippel kísért második új nótájuk, a Get In The Ring. Egyúttal az is kiderült, hogy a svéd metal vikingek új albuma, a 2019-es Berserker lemez utódja augusztus elején jön majd ki.
Az még év elején volt hír, hogy az Európa-turnéjának elhalasztására kényszerült a Måneskin, így a március 1-jére meghirdetett budapesti koncertjük is új időpontot kapott. Az Eurovízió-győztes olaszok a Covid-helyzet miatt napolták el a dátumaikat, az Európa-turnájuk jövő tavasszal lesz. Budapesten 2023. május 16-án játszanak majd a Budapest Arénában.