Skip to content

STRAY VIEW – Mindannyian jobbá válhatunk

A többek között a Crown The Empire egykori énekesét, Dave Escamillát is a soraiban tudó dallasi metalcore/alternatív metal formáció, a Stray View egy új kislemezt adott ki All Along címmel.

„Az All Along egy szülő és gyermeke kapcsolatának kettősségét mutatja be, és azt, hogyan változik mindez az idő múlásával – fűzte hozzá Dave Escamilla. – Arról az érzésről szól, amikor vágyakozom azon dolgok után, amelyek gyerekként megvoltak az életemben, és azon ellentmondásos érzésről, amit a szüleimmel való kapcsolatom természetes alakulása vált ki belőlem.”

A szerzemény a Stray View új, Self Inflicted című albumán fog szerepelni, amely október 13-án fog megjelenni a Hopeless Records gondozásában.

„Ezen albumot az önvizsgálat, a felelősségvállalás és annak felismerése ihlette, hogy a hozzám közel álló emberek különböző módokon formálják a világról alkotott képemet – mondta Dave Escamilla. – Egyes dalokban hagyom, hogy a számomra fontos emberek iránt érzett dühöm és frusztrációm felszínre törjön, másokban pedig vállalom a felelősséget azért, hogy a saját tetteim milyen hatással voltak azokra a kapcsolatokra, amelyek rendkívül sokat jelentenek számomra. Az album alapvető témája a megváltás. Akár mi magunk küzdünk érte, akár másban reméljük meglátni, mindannyiunkban megvan a képesség, hogy jobbá váljunk. Ez az album ennek a folyamatnak a végigvitelét jelképezi.”

STRAY VIEW – Self Inflicted
(10/13 – Hopeless Records)

1. Shadows
2. Break
3. Hourglass
4. For The Best
5. Vanity
6. Mariposa
7. Come Down
8. Vivid
9. Collide
10. Fighting Fire With Fire
11. All Along
12. Unfair