A 2010-ben alapított barcelonai pszichedelikus rockzenekar, a Saturna bemutatta harmadik, egyben utolsó előzetes kislemezdalát a hamarosan megjelenő Light and Shadow albumáról. A szeptember 17-én a Spinda Records & Discos Macarras (Európa) és a Ripple Music (Észak-Amerika) közös gondozásában napvilágra kerülő hanghordozóba ezúttal a Drifting dallal nyerhetünk betekintést.
Míg a korábbi Self Told Lies kislemez a zenekar legközvetlenebb és legkeményebb oldalát emelte ki, az Absence pedig inkább az érzelmekre épült, addig a Drifting című kompozícióban a zenekar még mélyebbre merül hangzásvilágának egy másik aspektusába: egy szikrázó, progresszív klasszikus rockballadát kínál, amelyet megindító vokális harmóniák és hangszerelések tesznek teljessé. A három kislemez mellett a Saturna kiadott egy komplett élő felvételt is, amelyet augusztus közepén rögzítettek a barcelonai 7 Barbas Estudio falai között, ahol az új albumról három dal is előadásra került.
A Saturna új albuma, a Light and Shadow megőrzi azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyek egy évtizede meghatározzák a banda hangzásvilágátt (hard rock, pszichedelikus rock, alternatív rock), miközben új dinamikával és nagyobb textúraváltozékonysággal bővíti a kvartett zenei palettáját. Tizenhárom szám, tele ’70-es évekbeli keménységgel, izgalmas proto-groove-okkal és rengeteg magával ragadó dallammal!
SATURNA – Light and Shadow
(09/17 – Spinda Records & Discos Macarras/Ripple Music)
1. Unheard
2. Falling apart
3. Light and Shadow
4. Absence
5. About you
6. So long
7. Self told lies
8. No questions
9. Opus one
10. Up for the ride
11. Drifting
12. Words of Doom
13. A strange mix of humans
