Corey Taylor már júniusban is utalt arra, hogy a Stone Sour nevű bandája, amely három évvel a Slipknot előtt alakult, bizonytalan idejű pihenőre megy, most pedig egy friss podcastben méd konkrétabban fogalmazott.
„Úgy érzem, hogy a Stone Sour ideje egyelőre lejárt. Közösen megbeszéltük ezt a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy meghatározatlan ideig pihentetjük a csapatot. Erről van szó tehát. Felraktuk a polcra a bandát. Most mindenki megy és csinálja a saját dolgát.”
Korábban Corey azt mondta, hogy ha valamikor úgy érzik majd, hogy össze kell jönniük újra, akkor a Stone Sour nagyobb lesz, mint valaha.
A Stone Sour legutóbbi albuma a 2017 nyarán kiadott Hydrograd volt, amellyel 2018-ban hozzánk is eljutottak. Az első magyar Stone Sour buli helyszíne a Barba Negra Track volt.
Corey azt is elmondta a podcastben, hogy amint a világjárvány lehetővé teszi, a Slipknot befejezi majd a félbemaradt turnéját, ez várhatóan jövőre lesz, azután pedig a szólóanyagával akar majd koncertezni.
CMFT címmel október 2-án hozza ki a Roadrunner a Slipknot és Stone Sour frontember első szólóalbumát. Corey Taylor lemezéről máris lehet ismerkedni két előzetes dallal.
A CMFT Must Be Stopped dalhoz klip is született DJay Brawner rendezésében, a Black Blue Eyes nótához pedig egy szöveges videó készült.
A CMFT Must Be Stopped nótában két rapper, Tech N9ne és Kid Bookie is szerepel, a videójában pedig Lars Ulrich, Lzzy Hale (Halestorm), Marilyn Manson és Rob Halford is kameózik.
A CMFT album Las Vegas-ban készült a Hideout stúdióban, a producere Jay Ruston volt, Corey Taylor mellett pedig Christian Martucci és Zach Throne gitárosok, Jason Christopher basszer és Dustin Robert dobos hallható a dalokban.
COREY TAYLOR – CMFT Must Be Stopped (a 2020-as CMFT albumhoz)
COREY TAYLOR – Black Eyes Blue (szöveges videó a 2020-as CMFT albumhoz)
COREY TAYLOR – CMFT
(10/02 – Roadrunner)
01. HWY 666
02. Black Eyes Blue
03. Samantha’s Gone
04. Meine Lux
05. Halfway Down
06. Silverfish
07. Kansas
08. Culture Head
09. Everybody Dies On My Birthday
10. The Maria Fire
11. Home
12. CMFT Must Be Stopped
13. European Tour Bus Bathroom Song