Skip to content

STAIND – Három év után új dal

A közel félmillió eladott jegyhez közelítő, hatalmas sikerű, teltházas amfiteátrum-turné, valamint a TikTokon és a közösségi médiában tapasztalható, eddig példa nélküli virális népszerűség közepette a Grammy-díjra jelölt, többszörös platinalemezes, ikonikus massachusettsi rockzenekar, a Staind egy keményen odacsapó, rájuk jellemzően hátborzongató hangulatú új kislemezzel tér vissza. A Ghosts immáron napvilágot látott az Alchemy Recordings/BMG gondozásában.

Ez a zenekar első új kiadványa a 2023-as, slágerlisták élére kerülő Confessions Of The Fallen óta. A négytagú formáció – Aaron Lewis (ének, gitár), Mike Mushok (szólógitár), Johnny April (basszusgitár, vokál) és Sal Giancarelli (dob) – ezúttal is Erik Ron producerrel (Godsmack, Bad Omens, Papa Roach) dolgozott együtt a stúdióban.

„Leutaztunk Nashville-be Erikhez, hogy közösen dalokat írjunk – idézte fel a Ghosts megszületését Mike Mushok. – Összeültünk, és ott helyben kitaláltam a riffet. Ezután Erikkel egyetlen nap alatt összeraktuk a számot, és be is fejeztük. Aaron valamivel később meghallgatta, majd egy igazán nagyszerű énektémát tett rá. A Ghosts végül egy nagyon dinamikus dal lett.”

„Úgy tűnt, a Ghosts mindenkit magával ragadott – tette hozzá Aaron Lewis. – Kicsit más, és mindannyiunk számára meglepő. Van benne néhány kemény elem, de egyértelműen dallamos is. Határozottan Staind-es.”

A dal ráadásul csak előfutára annak a rengeteg újdonságnak, amellyel a zenekar hamarosan jelentkezik.