Skip to content

SEVENTH WONDER – Klipes új dal: Memories

A svéd progresszív metal mesterei, a Seventh Wonder tagjai büszkén jelentik be régóta várt új stúdióalbumuk megjelenését. A VII címet viselő hanghordozó 2027. január 29-én jelenik meg a Frontiers Music gondozásában. Hogy ízelítőt adjanak az új lemezről, a mai napon bemutatták a Memories című kislemezt, valamint a hozzá tartozó hivatalos videóklipet, amely alább megtekinthető.

„Furcsa módon ez volt az egyik utolsó, ha nem éppen az utolsó dal, amit az albumra írtunk – mondta Andreas Blomqvist, a Seventh Wonder basszusgitárosa. – Kissé aggódtunk, mert úgy éreztük, nincs meg az a dal, amellyel a legjobban elindíthatnánk az új zenekar bemutatását. Aztán Kyrt (Andreas Söderin billentyűs – a szerk.) varázsolt egyet, és elhozta a stúdióba azt a dalt, amiből később a Memories lett. Mattias (Mattias Olofsson énekes – a szerk.) megírta az énektémákat, és a dalszöveg megírását is ő vezette, majd közösen véglegesítettük azokat. Úgy érezzük, ez a tökéletes dal ahhoz, hogy megmutassuk, milyen a Seventh Wonder 2026/2027-es hangzása, és őszintén reméljük, nektek is tetszeni fog!”

SEVENTH WONDER – VII
(01/29 – Frontiers Music)

1. Memories
2. Riverside
3. The Villain And The Whisper
4. Evermore
5. Cry Wolf
6. The Storm
7. Silver Lining
8. Echoes
9. Ad Infinitum