(szöveg: Uzseka Norbert – fotó: zenekari archívum)

A 2021-ben indult debreceni Spleen komoly változásokon ment keresztül mire eljutott az idén májusban megjelent Dead Creature című első albumig. A fiatal srácok komplex thrash metalt játszanak, amelybe azonban nagyon sok minden más is belefér. Erről a sok minden másról is szó esett az interjú során.

Engem őszintén meglepett, hogy milyen változatosan játsszátok a thrash metalt. Nagyon sok újabb thrash banda csak a gyorsaságra és zúzásra koncentrál, másoknál vannak dallamok, mégis panelesnek érződik a zenéjük, nálatok viszont éppúgy van komplexitás, mint brutál témák, dallamok és deathbe vagy akár doomba hajló részek, mintha tökéletesen magatokénak éreznétek a ’80-as évek második felének teljes thrash vonulatát. Hogy jött mindez?

Ruben: „Mindig is úgy voltunk vele, hogy akármennyire szeretjük ezt a vonalat, nem szeretnénk egy az egyben átvenni, egyrészt azért, mert azóta rengeteg újabb és frissebb zenekar jött, ahonnan lehet meríteni, másrészt pedig azért, mert a ’80-as évek zenekarainak nagy része máig aktív. Ha valaki olyasmi zenét szeretne, az úgyis őket fogja hallgatni. Ezért vettük ezt az alapot, ami egyébként mindannyiónk kiindulópontja volt a zenehallgatásban, zenélésben és zeneírásban, és próbáljuk kiegészíteni minél ötletesebb, progresszívebb, vagy akár éppen sokkal egyszerűbb, dallamosabb témákkal. Ezáltal a dalok megtartják a “thrash-vázukat”, de mindegyikben van valami extra, valami váratlan, valami, ami különlegessé teszi, és valami, ami reményeink szerint kiemeli a számtalan szigorúan thrasht játszó banda közül.”

Zsolti: „Ennek mindig nagyon örülünk, ha változatosnak gondolják mások is a zenénket, hiszen pont ez volt a célunk. Nem akartunk egy sokadik sablonos thrash-albumot csinálni, abból így is van már elég, és amúgy is rengeteg féle különböző zenét hallgatunk mindannyian, így úgy voltunk vele, hogy miért ne mutatnánk meg ezt az oldalunkat is. Lehet, sokan nem is gondolnák, de egy zenekari összejövetelen szinte egyáltalán nem is szól metal. Sőt, az ilyen bulik után néha kicsit szégyellem is visszanézni a dalkeresési előzményeimet.”

Peti: „Szerintem ez annak köszönhető, hogy mindannyian nyitottak vagyunk zeneileg, legyen szó akár csak a metal különböző szubkategóriáiról, vagy esetleg teljesen más zenei irányzatokról. Mindig találunk valami érdekeset, amivel feldobhatjuk a saját alkotásainkat.”

„Ha valami nem kedvünkre való, akkor addig variáljuk, amíg valami teljesen értelmezhetetlen ritmusképlet ki nem jön, és akkor mindenkinek megnyugszik a kis lelke, hogy végre ezt a részt sem sikerült 4/4-ben hagyni.”

Hogyan íródnak a Spleen-dalok?

Peti: „Általában egy gitár riff indítja be a kreatív folyamatot, ez dönti el, hogy milyen érzélmet fejezzenek ki a további, ebből kialakuló témák. Mindannyian először otthon szoktunk magunknak dolgozni, és amikor úgy érezzük, hogy elegendő ötletet összegyűjtöttünk, akkor leülünk a próbateremben és megpróbáljuk összeilleszteni őket.”

Zsolti: „Hárman vagyunk gitárosok a zenekarban (bár Ruben basszusgitáros poszton van, de ritmusgitárosként is megállja a helyét), és mindhármunknak elég sok riff van a tarsolyában. Ezekből szoktunk elkezdeni építkezni úgy, hogy tulajdonképpen „összeragasztgatunk” random részeket, amik tetszenek. Ha valami nem kedvünkre való, akkor addig variáljuk, amíg valami teljesen értelmezhetetlen ritmusképlet ki nem jön, és akkor mindenkinek megnyugszik a kis lelke, hogy végre ezt a részt sem sikerült 4/4-ben hagyni. Ezután Iván nagy örömére kiszámolhatja, hogy hány hanyadban van a dal (ez minket gitárosokat a legkevésbé sem érdekel), és megírja rá a dobot. Ezek után Ruben, vagy én, vagy ketten közösen alkotjuk meg a szöveget. A szólókat fogalmam sincs, Peti mikor, hogy, és legfőképpen miért írta meg ilyen jókra, így csak a saját részeimről tudok nyilatkozni, amiket a stúdiózás előtti napon véglegesítettem, addig impróztam koncerteken (néha még most is).”

Feldolgoztátok József Attila Spleen című versét. Innen jött a név?

Zsolti: „Nem közvetlen a versről kapta a nevét a zenekar, tudniillik ez egy irodalmi kifejezés, ami világmegvetést, életundort meg ilyesmi tök jól csengő szemléleteket jelent, és a szövegeinken szerintem érződik is, hogy nem véletlen lett ez a nevünk. Viszont valószínűleg ha nem ismertem volna ezt a verset, akkor nem jut eszembe ez a név.

Aztán később, mikor elkezdtük írni a Spleen dal alapját (itt még nem volt címe), bedobtam az ötletet, hogy ez akár lehetne egy vers feldolgozás, és amúgy pont van egy Spleen című József Attila vers, aminél a cím is kapóra jött, de a szöveg is tökéletesen beleillik a zenénkbe. Végül a többieknek is tetszett az ötlet, meg a vers is, szóval ez a feldolgozás lett a vége.”

Ruben: „Én őszintén nem is tudtam, hogy létezik ez a vers, amíg Zsolti elő nem vette az egyik próbán, József Attila rengeteg verse közül ez sajnos kevésbé ismert. Ha jól emlékszem egyébként volt egy basszustéma, amit valamelyik dalba akartunk beletenni, aztán valahogy előkerült a vers, és Zsolti elkezdte ráordítani az alapra. Viccnek indult, de aztán annyira megtetszett, hogy kicsit gondolkoztunk rajta, alakítgattuk, és szerintem egy óra alatt meg is volt a feldolgozás. Tervezünk a jövőben is efféle dalokat írni, ehhez a témavilághoz a magyar költészet rengeteg verset kínál.”

„Próbálom ötvözni például a Megadeth már-már pofátlan szókimondását az Opeth intrikus, metaforákban és komplex képekben gazdag szövegeivel.”

Szövegileg meglehetősen borúlátó, dühös az anyag. Össze lehet foglalni, miről szólnak a dalok?

Ruben: „Nos, ezt a zenei alapot nézve talán már abszurd volna, ha a dalok fő témája a boldogság lenne. A szövegírást Zsolti és én végezzük, többnyire teljesen függetlenül egymástól, ami azt jelenti, hogy egy kész zenei alaphoz az egyikőnk egy kész szöveggel áll elő, amit aztán természetesen a dalhoz igazítunk. Volt viszont olyan szöveg is, amit közösen írtunk meg, de inkább ez számít kivételnek. A lemez fő tematikái a halál, a vég, az elmúlás különböző formái, különböző szempontokból megközelítve: az egész emberiség vége a posztmodernitásban, ártatlanok halála háborúk vagy forradalmak miatt, egy emberi kapcsolat vége, vagy akár az állatok kipusztulása emberi tevékenységek miatt. Ezek a témák képzik a legtöbb szám alapját, de ha nem, akkor is előjönnek benne.

Rám egyébként leginkább azon zenekarok szövegei hatottak, ahonnan zeneileg merítünk, és itt is próbálom ötvözni például a Megadeth már-már pofátlan szókimondását az Opeth intrikus, metaforákban és komplex képekben gazdag szövegeivel. Próbálok mindig a zenéből kiindulni: egy death metalosabb résznek jobban áll az állam ordítva szidása, egy lágyabb részhez pedig inkább illik egy szép dallam egy olyan szöveggel, aminek jelentésén akár hosszasan elgondolkozhat az ember.

Ezen kívül próbálom úgy írni a szövegeket, hogy mindenkinek egy kicsit más legyen: természetesen mindennek megvan a konkrét jelentése, de ha valakinek más jut egy sorról eszébe, mint ami nekem volt a fejemben, amikor írtam, az annál jobb, mert szerintem a zene egyik legfőbb gyönyöre, hogy egy kicsit mindenki a sajátjának tudhatja, sajátjaként értelmezheti.”

Zsolti: „Vannak olyan dalaink, amilben belső vívódásokat írunk le, van olyan, ami háborúkról szól, van, ami az állatok kihasználása, legyilkolása és kínzása ellen szólal fel. Így belegondolva talán az egész album mondanivalója az, hogy mennyire kártékony faj az ember saját magára és a környezetére nézve is.”

Hogy zajlott a stúdiózás, milyen tapasztalatokat szereztetek?

Zsolti: „A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Karának a stúdiójában vettük fel az anyagot, Hárnási Kristóf hangmérnök kezei alatt, akit innen is puszilunk és köszönjük neki a munkáját. A felvételeket a dobokkal kezdtük, és onnan építettük fel, előbb a basszusgitár sávokkal, majd jöttek a ritmusgitársávok, aztán a szólók és végül az ének. Nem volt egy rövid folyamat, mert szerettünk volna mindent a lehető legpontosabban feljátszani, de azért azt sem akartuk, hogy egy teljesen steril anyag legyen, és minden úgy szóljon, mintha gépek csinálták volna. Pont ezek miatt volt szükséges néhány dalunkon egy-egy minimális változtatás ott helyben, de ezek nem lényeges dolgok, csak apró finomítások. A végeredményt pedig kíváncsian vártam én is, ugyanis a próbatermünk csodálatos kialakítása és felszereltsége miatt én sem sok mindent hallottam addig a pillanatig a dalokból. Egyébként a visszajelzések alapján nem sikerült rosszul ez a bemutatkozó anyag, de ezt nehéz objektíven megítélni a saját munkánkról.”

Peti: „Számomra sokkal nehezebb volt a stúdiózás, mint számítottam rá. Már csak a hangszín kiválasztása a sok száz közül, a pontos felvételekről meg ne is beszéljünk, mert természetesen a zenekar kizárólag 4/4-ben játszik tempóváltások nélkül. Imádtam visszahallgatni azt, amit eddig csak belülről tapasztalhattam, és figyelni, ahogy kibontakozik az egész. Megszenvedtünk vele, de ez mind hozzájárul ahhoz, hogy legközelebb még gyorsabban sikerüljön a felvétel.”

Ruben: „Nekem ez volt az első stúdiózásom, de otthon már vettem fel dolgokat, így volt némi tapasztalatom, és Zsolti is sokat segített, mert ő vett már fel lemezt, így számomra nagyobb nehézségek nem voltak. Ugyanakkor meglepett, hogy mennyire hosszú idő felvenni egy teljes albumot, meg hogy mennyi meló van vele a feljátszás után. Közben egyébként többen érettségiztünk, felvételiztünk, így nyilván voltak időszakok, amikor nem tudtunk egész nap a stúdióban ülni, de ezt leszámítva is nagyon hosszú folyamat. Ami különösen szenvedőssé tette a felvételt, az a dalok komplexitása. Ha van az embernek egy 4/4-es mutatója, végig 120 bmp a dal, akkor csak be kell kapcsolni egy metronómot, és mindenki feljátssza a részét. Na, viszont ha van hétféle ütemmutató egy dalban, meg 5 tempóváltás, meg még 8 perces is mellé, akkor ez nem ilyen egyszerű. A dalok részemről helyben nem sokat változtak, mindenhova konkrétan megírtam már a basszust a stúdiózás előtt. Persze jöttek ott is ötletek, egyébként a többiektől is, de érdemben nem sok dolog változott.”

A borító igen retro lett, és szintén a ’80-as éveket idézi. Hogy készült?

Ruben: „A borítóhoz csupán egy egészen konkrét elképzelésünk volt: a középpontban egy eltorzult, alig emberi lényt szerettünk volna. Ez jól tükrözi a gyakran elborult zenét, na meg a Dead Creature albumcímhez is tökéletesen illik. A borító megrajzolásával Miklósvölgyi Bogit kerestük meg, akinek munkásságát más albumborítókról ismertük. Elmondtuk az alapkoncepciót, és onnantól lépésről lépésre követtük Bogi munkáját, de igazából nem kellett sokat beleszólnunk, a formáktól a színvilágon át a legkisebb részletekig elég jól eltalálta Bogi, hogy mire is gondoltunk. A borító egyébként egy kartonpapírra lett megfestve, teljesen kézzel készült, semmilyen számítógépes utómunka nincs rajta.”

Zsolti: „Bogi egy debreceni amatőr festő, és célunk is volt, hogy egy helyi feltörekvő művészt támogassunk, mert tapasztalatból tudjuk, hogy nagyon nehéz elkezdeni egy művészeti karriert, de egyébként pénzünk sem lett volna megfizetni egy hivatásos festőt.”

Ha jól látom, videóklipet még nem készítettetek. Van ilyesmi tervben?

Zsolti: „Persze, van tervben, bár én őszintén nagyon klipellenes vagyok, szerintem csak eltereli a figyelmet a zenéről. De sajnos be kell látnom, hogy szükséges lesz hamarosan csinálnunk, mert valamilyen, számomra érthetetlen oknál fogva kíváncsiak rá az emberek.”

Ruben: „Alapvetően egyetértek Zsoltival abban, hogy a legtöbb klip teljesen felesleges, és tényleg csak elvesz a zenéből, azt viszont szerintem fontos leszögezni, hogy van példa nagyon jó, ötlettel és fantáziával teli videóklipekre is, amik sokat hozzáadnak a zenéhez (szerintem a Sweating Bullets, a One vagy a Mein Teil zenei ízléstől függetlenül jó példák erre). Szóval szerintem fontos lenne, hogy ha klipet csinálunk, akkor ne csak kiálljunk valami erdő közepére, egy háztetőre vagy egy fekete szobába, és ott úgy tegyünk, mintha zenélnénk, hanem valami olyat kellene alkotni, ami kiegészíti a zenét, hozzáad.”

„Egyre több embert érdekel az élő zene, ráadásul még a miénk is, amit mindig öröm látni, és rengeteg fiatal van még itt Magyarországon is, akiket meg lehet fogni a metalzenével.”

És mi a helyzet koncertfronton? Az is érdekel, hogy milyen egy Spleen-koncert, hogy élitek meg, hogy fogadja ezt a zenét a közönség?

Ruben: „Talán meglepődne az ember, de egy nem metalt hallgató ember biztosan, hogy mennyire lázba tudja hozni az ilyen zene az embereket, és nem csak a fiatalokat. A koncertjeinken rendszerint nagyon jó a hangulat, elől megy a pogó, hátul az idősebbek vagy akik elfáradtak pedig buzgón rázzák a fejüket. Debrecenben már kialakult egy stabil rajongótáborunk, aminek természetesen rengeteg barátunk is a része, akik szinte minden koncerten megjelennek, és hozzák a hangulatot. Mindig van egy-egy feldolgozás is, egyrészt enyhítés céljából – nem mindenki élvezi az egy órán át tartó prog riffeket -, valamint azért, mert az ismerős zenékre általában még jobban beindul a tombolás, fokozva a hangulatot – már ha ki nem jön a rendőrség csendháborításért, mert olyan is volt már.”

Peti: „Azt véltem felfedezni, hogy egyre több embert érdekel az élő zene, ráadásul még a miénk is, amit mindig öröm látni, és rengeteg fiatal van még itt Magyarországon is, akiket meg lehet fogni a metalzenével. Nem könnyű jó koncertet csapni, de az eddigi pozitív visszajelzéseket nagyon jó hallani és természetesen látni koncert közben is.”

Zsolti: „Koncertfronton most volt egy kis leállásunk, mivel új dobost köszönthetünk a köreinkben Iván személyében, és össze kellett gyakorolnunk a dolgokat, de most már abszolút bevetésre készek vagyunk. Egyébként szerencsére azt vettük észre, hogy egyre többen vannak a koncertjeinken, és egyre nagyobb helyeket tudunk megtölteni, ráadásul a közönség nagy része fiatal, szóval jó hangulatból meg pogóból sincs hiány.”

Mi a következő lépés, illetve a távlati tervek?

Peti: „A következő mindenképpen az lesz, hogy minél több városban ismertessük meg a zenénket, egyre nagyobb koncerteket szervezhessünk, és természetesen a fesztiválok, mind hazai és külföldi. Hosszabb távon meg szeretnénk kiadni több albumot, esetleg egyet a kedvenc dalaink átiratairól, egy a békák életét, természetét leíró természettudományos albumot, meg persze folytatnánk a zúzást.”

Ruben: „Mindannyian realisztikusan állunk a zenéhez: valószínűleg nem ebből fogunk megélni – pedig jól jönne a pénz, mert ha a poros próbatermi szőnyegeket milliós kárpitra tudnánk cserélni, az igazán jó lenne. Különösen nehezíti a pénzügyi helyzetet az, hogy ennyire rétegzenét játszunk, gyakran tapasztaljuk ugyanis, hogy még metalt kedvelőknek is picit sok. Pedig bőven van ennél még durvább. Én mélyen hiszek az élőzene varázsában: szerintem sokkal jobban megfog valakit, ha lát és érez minket, nem csak hall. Ezért szerintem az egyik legjobb marketing a turnézás, ha egy koncerten odatesszük magunkat, és érezzük, hogy jól sikerült, utána mindig látjuk, hogy megugranak a hallgatások.”

Zsolti: „Következő lépésnek szeretnénk minél több hazai város klubjaiban és fesztiváljain fellépni, hogy tágítsuk a rajongói körünket, illetve lassan jó lenne, ha a cateringbe bekerülhetne lila kodeinnel egy zero sprite. A távlati tervek között pedig természetesen külföldi fellépések, új dalok írása és egy AMG Merdzsó szerepel.”

Az online felületeken látható fotókból kiderül, hogy akármilyen súlyos is a zenétek és a mondanivalótok, azért messze nem csak erről szól az életetek. Milyen emberek vagytok a mindennapi életben, mivel foglalkoztok?

Iván: „A következő hónapok nekem főleg az érettségire való készülésről fognak szólni. Remélhetőleg lesz időm azért a zenével foglalkozni, ugyanis a dobolás mellett zongorázok is, és mindkettőnél fontos számomra, hogy fejlődjek. Akár szívesen foglalkoznék ezzel a jövőben, de még nem vagyok biztos benne, hogy hova szeretnék menni továbbtanulni. Na de majd kialakul… Még van fél évem eldönteni, az rengeteg idő.”

Ruben: „A gondolatok, amik a zenénkben megjelennek, nagyon sok ember fejében megfogalmazódnak, annyiban vagyunk mások, hogy mi a zenével fejezzük ki őket, a zenén át adjuk ki magunkból érzéseinket. Ettől függetlenül ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk. Én jelenleg Pesten tanulok a Corvinuson, Nemzetközi Tanulmányokat, különösen érdekel a diplomácia, mindenképpen ezen a területen szeretnék majd elhelyezkedni. Amikor felvettek, kicsit megijedtünk, hogy mi lesz így a próbákkal, de igyekszem minél többet hazajárni, így ezzel sosem volt gond. Zenélni magánúton és a Rocksuliban is tanultam, illetve volt már korábban is viszonlyag hosszúéletű zenekarom, de messze a legtovább a Spleenel jutottam, és akármennyire rétegzene, akármennyire nehéz itt befutni, hiszek benne, hogy lesznek eredményeink.”

Zsolti: „Igen, a súlyos zene mellé szerintem jól jön, ha van egy kis humora az embernek, remélem, átjön az interjúban is, hogy helyenként csak poénkodok. Ezt egyébként koncerteken is szoktam alkalmazni két dal között, hogy kicsit oldjam a zenénk sötétségét, mert alapvetően mindannyian jókedélyűek vagyunk. A mindennapjaimban én a Debreceni Egyetemre járok biológia szakos hallgatóként, és a hüllőkkel és kétéltűekkel tervezek majd foglalkozni a zenélés mellett. Ezen felül még egy másik zenekarban is benne vagyok, a Water Signsban, ami teljesen más stílus, mint a Spleen.”

Peti: „Szerencsére egyikőnk se veszi magát túl komolyan. Az életben mindig van helye a viccnek, és ez remélhetőleg a koncertjeinken is átjön. Emellett a következő évben érettségi után pszichológiát szeretnék tanulni, amivel akár még terapeutaként is elhelyezkednék. Ha ez nem jönne össze, akkor nekem nagy szenvedélyem a parfümök valamint az illatok, úgyhogy talán valami ehhez kapcsolódó területen helyezkednék el, természetesen csak a zenélés mellett.”

https://www.facebook.com/officialspleen
https://linktr.ee/spleenofficial