SONATA ARCTICA – Itt az új akusztikus lemezük, és mellé egy friss klip is

Eredetileg tavaly novemberben adott volna egy különleges akusztikus koncertet Budapesten a Sonata Arctica, erre azonban majd csak idén november 25-én kerül majd sor. Viszont a mai napon megjelent az Acoustic Adventures című akusztikus albumuk első része, amit máris végighallgathatsz. A For The Sake Of Revenge dalhoz pedig egy friss klip is született a lemezhez.

A finn csapat diszkográfiáján átvezető tizenkét dal akusztikus feldolgozását tartalmazó Acoustic Adventures – Volume One lemez producere Mikko Tegelman volt, aki Pasi Kauppinen basszer mellett a keverésért és maszterelésért is felelt. A borító ezúttal is Janne Pitkänen (Nightwish, Auri stb.) munkája.

A For The Sake Of Revenge dalt eredetileg 2007-ben vettük fel a Unia lemezhez, és egy kicsit furcsa volt. Valójában az egész album az… Valahogy sikerült így más megvilágításba helyeznünk ezt a dalt, teljesen másképp megmutatni a lényegét. Annyira jó lett, hogy videót kellett készítenünk hozzá. Nagy szerencsénk volt, hogy a jól ismert finn filmrendezővel – Joonas Berghäll – dolgozhattunk együtt. Álomcsapatával erdőben, elhagyatott utcákon és még a víz alatt is forgattunk a szülővárosunkban, Kemiben. Nagyon elégedettek vagyunk vele, jó szórakozást hozzá!


www.facebook.com/sonataarctica


SONATA ARCTICA – For The Sake Of Revenge (a 2022-es Acoustic Adventures I albumhoz)




SONATA ARCTICA – Acoustic Adventures – Volume One (a 2022-es album)

01. The Rest Of The Sun Belongs To Me
02. For The Sake Of Revenge
03. A Little Less Understanding
04. Alone In Heaven
05. Tallulah
06. Don’t Say A Word
07. As If The World Wasn’t Ending
08. Paid In Full
09. Tonight I Dance Alone
10. The Wolves Die Young
11. Wolf & Raven
12. On The Faultline









SONATA ARCTICA – Acoustic Adventures – Volume One
(01/21 – Atomic Fire)

01. The Rest Of The Sun Belongs To Me
02. For The Sake Of Revenge
03. A Little Less Understanding
04. Alone In Heaven
05. Tallulah
06. Don’t Say A Word
07. As If The World Wasn’t Ending
08. Paid In Full
09. Tonight I Dance Alone
10. The Wolves Die Young
11. Wolf & Raven
12. On The Faultline










KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.