Skip to content

SKELETAL REMAINS – Jövő tavasszal új lemez!

Majd’ négy évvel az előző, The Entombment of Chaos című albuma után új nagylemezzel jelentkezik az amerikai Skeletal Remains. A 2024. március 8-án megjelenő Fragments of the Ageless korongról első ízelítő gyanánt a Void of Despair című szerzemény került bemutatásra, egy Dillon Vaughn által rendezett klip kíséretében.

„Nagyon büszkén mutatjuk be az első kislemezünket, amely a Void Of Despair címet viseli! – olvasható a Skeletal Remains közleményében. – A dalt a tengeren odaveszett sok-sok ember valódi borzalmai ihlették, akik miután minden erőforrásukat és élelmüket kimerítették, a kannibalizmushoz fordultak a túlélés érdekében. A régi történetekhez hozzáadtuk a saját csavarunkat azzal, hogy a legénység egy olyan hajóra került, amely a mély űr örök ürességében veszett el. A dalban kavargó agresszió és a spasztikus riffek tökéletesen kifejezik az érzést, hogy egy végtelen vesztes harcot vívnak az épelméjűséggel, illetve az éhezéssel szemben, így megadva magukat a végzetüknek. Bízunk benne, hogy tetszeni fog nektek!”

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw