Skip to content

SIJJIN – Riffek, ’80-as évek, régi iskola (interjú)

Ugyan a név új, a Sijjin tagjai kipróbált metalzenészek, e 2019-ben alakult csapattal sincs más céljuk, mint ápolni a ’80-as évek metalját, főleg a thrash és a death irányzatait. Egy demó és egy album után idén áprilisban jelent meg a Helljjin Combat című második lemez, amelyről Malte Gericke bőgős/énekes árult el néhány dolgot.

Szöveg: Milán Péter · Fotó: kiadói archívum

Az interjúban elhangzottak kapcsán fontosnak tartok leszögezni néhány dolgot. Ami a lemez koncepciója kapcsán lentebb olvasható, az csak és kizárólag az interjúalany nézeteit tükrözi, én személy szerint a legmesszebbmenőkig nem értek egyet a vallások végletesen leegyszerűsített, azok lényegével semmilyen kapcsolatban nem lévő, rosszindulatú csúsztatásokkal teli jellemzésével, ami sajnálatos módon általánosnak mondható a modern világban, és ugyan a metalban sem ritka a vallásellenesség, az ilyen szintű vulgarizmus és szimplifikáció nemcsak a hazugságot meríti ki, de kimondottan romboló hatású. (M. P.)

Melyek voltak a Sijjin első lépései, hogy vettétek fel a zenekarnevet, és milyen céllal hoztátok létre a csapatot?

„A Sijjin trióját Iván Hernandez dobos, Ekaitz Garmendia szóló- és ritmusgitáros, valamint jómagam, Malte Gericke bőgős/énekes alkotja. Sok évvel ezelőtt találkoztam a ’Sijjin’ kifejezéssel, amikor egy iszlám túlvilági elképzeléseket taglaló könyvet olvastam. A jelentések eltérnek, de úgy is fordítható, hogy >börtön a pokolban az elkárhozottaknak<, vagy akként, hogy >a pokol legalsó traktusa<. Mondanom sem kell, hogy komoly döntés volt a Sijjin megalapítása, ugyanakkor jól akartuk érezni magunkat, miközben azt a zenét játsszuk, amit szeretünk. Nem volt speciális célunk, csak jó számokat akarunk írni, és úton lenni. Nagyra értékeljük az autentikusságot és az integritást, soha nem fogunk szerepet játszani, kifacsarjuk a szuszt a hangszereinkből, izzadságot, vért és death/thrash metalt akarunk.”

Ketten is tagjai voltatok a már feloszlott Necros Christosnak. A Sijjin zenéje egyenesebb vonalú, egyébként van bármi köze a NC-hoz, akár onnan átemelt ötletek, akár bármely egyéb téren?

„Leszámítva, hogy Iván és én a Necrost Christos tagjai voltunk, abszolút semmi köze nincs egymáshoz a kettőnek. Soha semmilyen NC-ötletet nem fogunk használni a Sijjinben, sem zenét, sem szöveget.”

Mit tudnál elmondani az Angel Of The Eastern Gate demóról és a Sumerian Promises debütalbumról?

„Mindkettőt Baszkföldön, Karrantzában vettük fel a BlackStorm stúdióban. Ez Ekaitz stúdiója, ő elképesztő gitárosi képességei mellett nagyszerű hangmérnök és producer is. Ma is szeretem mindkét anyagot, a világ minden tájáról remek kritikákat kaptak. A Sumerian Promises után sok koncertet adtunk, részt vettünk két európai turnén, 2022-ben a Sadistic Intent, 2023-ban a Grave Miasma társaságában.”

Helljjin Combat címmel nemrég jelent meg a Sijjin második albuma. Mit érdemes tudni a lemezkészítés folyamatáról, a stúdiózásról?

„Általában én jelentkezem egy-egy dal vázával, vagyis én írom a riffeket, amelyeket átadok a többieknek betanulásra. Miután az összes szám elkészül ezzel a módszerrel, bezárkózunk. Amikor elkezdtem írni a Helljjin Combat anyagát, elég bonyolult időszakot éltem át, de ez lehetőséget adott számomra, hogy kikerüljek a valóságból, és megszállottan foglalkozzak a dalokkal. A dalszerzés során tökéletes volt a hangulat, és ugyanez volt jellemző arra az időszakra is, amikor hárman találkoztunk a BlackStorm stúdióban 2024-ben, hogy felvegyük az anyagot. A lemezfelvétel folyamata a korábbiaknál rázósabb volt, minden számot kétszer annyiszor kellett felvenni a számtalan részlet és a riffek váltakozása miatt. Szükség is volt rá, mivel az anyag többet követel, technikásabb.”

Mit akartatok másképp csinálni, mint legutóbb?

„Volt néhány ötletem arra vonatkozóan, hogy az új számoknak miben kellene különbözniük a régiektől. Az egyik a továbbfejlesztett dalszerkezeteket érintette, a másik pedig azt, hogy az éneknek mikor kell belépnie. Gondolj olyan albumokra, mint a Hell Awaits, a Peace Sells, a None Shall Defy, a Penetration Point vagy a Forbidden Evil; ezeken a lemezeken 2-3 perces rifforgiákat hallasz, mielőtt belép az ének, én pedig ilyen dinamikát akartam elérni.”

Azt hiszem, egyértelműek a Sijjin zenei referenciái: leginkább a ’80-as évek thrash-irányvonala death metallal vegyítve, s néhol egy kevés black metal is hallható a sorok között. Véleményed szerint egy a ’80-as évekből származó thrash- vagy death-zenekar miben különbözik a zenét és a körítést tekintve egy hasonló mai csapattól, amilyen pl. a Sijjin?

„Nos, remélem nem sokban. (nevet) A ’80-as évek ízlését és stílusát semmi nem veri meg, az biztos. Mi a legnagyobb különbség, azt kérdezed? Elmondom, a kib…ott streaming. Annak idején eladhattál egy jókora adag lemezt, amennyiben jó volt az anyag, ma viszont az egész el van ba..va. Sok mai zenekarról tudok, amelyek magasra emelik a ’80-as évek zászlaját, kiváló zenét játszanak, reménykedjünk, hogy mindig ez lesz a helyzet, amíg a heavy metal létezik.”

Amikor metalról esik szó, sokan mondják, hogy a műfaj „dicső” időszaka a ’80-as években volt. Meglátásod szerint mi volt olyan különleges abban a korszakban?

„A hangulat, amit megteremtettek, valamint az, hogy egészen kiválóan tudták kezelni a hangszereiket. Én nemcsak a ’80-as évek death metalját dicsőítem, minden ’80-as évekbeli metelt szeretek, főleg a speed, thrash és power metalt. Crimson Glory, régi Savatage, Vicious Rumors, Queensryche, Megadeth, Agent Steel, Helstar, Toxik, Slayer, régi Metallica, Destruction, Sodom, Kreator, Exumer, Angel Dust, a pokolba, a lista a végtelenségig tarthatna. Ha össze kellene foglalnom a Helljjin Combat legfontosabb hatásait, az Infernäl Mäjesty, a Slayer, a Megadeth és a Nasty Savage nevét említeném meg.”

.
Mit jelent a Helljjin Combat cím és mi a lemez koncep­ció­ja?

„A címnek kapcsolatban kell lennie a borítóval. Természetesen a ’helljjin’ szónak nincs mélyebb értelme, de tetszik a hangzása, amikor kiejtem, és jól illik a ’combat’ kifejezéshez. Nincs összefüggő szövegi koncepció, némelyik dal elég sátáni, mint a Fear Not The Tormentor vagy a Five Blades. Leginkább a Religious Insanity Denies Slavery emelkedhet ki, mivel ez az első társadalomkritikus szöveg, amit valaha írtam. A dal harsány kritikája minden vallásnak, és megemlít néhány gusztustalan részletet, hogy férfiak milyen messzire tudnak elmenni, hogy leigázzanak másokat, főleg nőket. Kislányokat adnak hozzá vénemberekhez, csak azért, mert korán menstruálnak. Ha ez nem legalizált pedofília, nem tudom, mi az. A nők nemiszerv-csonkításon esnek át, hogy ne élvezhessék a nemi együttlétet. Milyen beteg dolog ez? Papok zaklatják a gyerekeket, embereket ölnek meg, fejeznek le, mert nem megfelelő a hitük. A dogmákat csak azért találták ki, hogy irányítsák az embereket, a vallás lassú méreg, amely elárasztja az elmét, átveszi fölötte a hatalmat. Ba…a meg a patriarchátus! Hatalom, kapzsiság, ellenőrzés, perverzió, ez négy az úgynevezett Isten templomának pillérei közül, mindegy, hogy milyen néven nevezik. Ba…ák meg és a dogmáikat is!”

A sumér témák hogy kapcsolódnak a sokszor ördögi témákhoz?

„Mindig is vonzott a dolgok sötét oldala, és a mitológia úgy általánosságban, és ez a szövegekben is tükröződik. Szeretem a könyveket, szeretek olvasni, és nagyban hatott rám mindaz, amivel az elmúlt évtizedekben találkoztam. Két könyv nagy fontossággal bír a Helljjin Combat anyagára, melyk közül az egyik Ira Levintől a Rosemary gyermeke, a másik Arturo Pérez Reverte műve, a Dumas Club, az egyik legjobb regény, amit volt szerencsém elolvasni. Innen eredeztethető a Fear Not The Tormentor és a Death Opens The Grave szövege.”

Ki készítette a Helljjin Combat borítóját?

„A festmény G. Northwic munkája 1714-ből, de szinte semmilyen információt nem lehet találni róla. Egy kisváros régi templomában fedeztem fel a festményt, ahol régebben a gyerekeimmel vakációztam. A borítón látható kép egy kis részlete egy óriási műnek, aminek Az utolsó ítélet a címe. Tökéletesen illik a különös lemezcímhez, és a zenésztársaimat is lenyűgözte.”

Mi a véleményed a mindinkább eluralkodó és a zenébe is beférkőző mesterséges intelligenciáról?

„Elnézést a rövid válaszért, de gyűlölöm. Szimplán elmehetne a picsába!”

A Sijjin ősszel turnén vesz részt a Blood Incantation, az Esoteric és más zenekarok társaságában. Mit vártok ettől a túrától?

„Egy rövidebb, tíznapos turnénk is lesz a chilei Mayhemickel, mielőtt elindul a Blood Incantation-turné. Mindegyik koncertet várjuk, és remélhetőleg 2026-ban még többet tudunk játszani. Remélhetőleg Magyarországon is.” 


(Az interjú eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámunkban jelent meg.)

Tartalom: A-Z, Behölder, Death SS, Élő Fém (Iron Maiden, Marco Mendoza, Anneke van Giersbergen, Arena), Gruesome, Hangpróba, Helheim, Klasszikus! (Paradise Lost – Draconian Times), Koncertmenü, Messa, Pagan Altar, Running Wild, Sijjin, Sodom, Sokkoló Korongok / Extra, The Great Old Ones, The Haunted, Vicious Rumors.

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma