Skip to content

SHIRAZ LANE – Kívül a komfortzónán

A dallamos rockzenei színtér egyik reményteli zenekara a finn Shiraz Lane, amelynek nemzetközi karrierjét a 2015-ös Wacken Metal Battle szereplés alapozta meg. Ennek alapján figyelt fel rájuk a műfaj egyik sarokpontjának számító olasz lemezkiadó, a Frontiers Records. Két albumot és intenzív turnézást követúen, ez év augusztusában Forgotten Shades of Life címmel újabb nagylemezzel jelentkeztek, ennek kapcsán kértünk személyes találkozót Hannes Kett énekestől. A csehországi Masters Of Rock fesztiválon készült interjún mind az öt tag jelen volt.

Az új album első kislemeze a márciusban megjelent Scream volt, ami talán sokak meglepetésére a megszokottaktól eltérő zenekart mutatott. Mi eredményezte ezt a Shiraz Lane-től eddig kevésbé ismert nyomasztó hangulatot? Egy borongósabb irányvonal felé mozdultok el?

„Egyértelműen inspirált bennünket a gondolat, hogy mozduljunk ki a komfortzónánkból. Azt gondolom, ez egy természetes folyamat, hiszen mint dalszerző vagy előadóművész, folyton szeretnél új dolgokat kipróbálni, s ezáltal folyamatos fejlődésen mész keresztül. Az elmúlt években nagyon sok benyomást szereztünk és rengeteg érzelem ragadt bennünk, most ezeket az emóciókat és hatásokat igyekeztünk a dalainkkal kifejezni. Lehet, hogy ez sokkoló lesz néhány rajongónk számára, de ezek a dalok is a Shiraz Lane lényéből fakadnak, ezeket is mi játsszuk, szóval annyira azért nem különböznek az eddigi munkáinktól.

Az alaphangulatuk ugyan kissé más, de ettől még Shiraz Lane-dalok maradnak. Természetesen nemcsak negatív gondolatok vagy érzések uralják az új albumunk dalait, annál sokkal szélesebb a paletta. Ahogy korábban tettük, most is játszadozunk a különböző dolgokkal, energiákkal, megérzésekkel. Most is szerepel a dalaink témái között a szerelem, reflektálunk az élet különböző ízeire, hangulatokat mutatunk be.”

A dalszövegeitek többnyire az emberi érzelmekről szólnak. Ez a vonal maradt?

„Igen, ebben nincs változás. Persze ne csak az olyan egyszerű dolgokra gondolj, mint a szerelem, annál sokkal szélesebb a paletta. Ott a második kislemezünk, a Disconnected from the Matrix (’lecsatlakozni a Mátrixról’). Ebben a dalban azt próbálom bemutatni, ahogy személy szerint látom a világunkat, a társadalmunkat. Azt, ahogyan az életünket szinte már teljesen beprogramozták, ahogyan a háttérhatalmak vezetői arra törekednek, hogy csak egyféleképpen, a nekik tetsző módon gondolkodjunk. Egy időben még arról is gondolkodtam, hogy mi van akkor, ha ez élet nem is valós, csak egy illúzió. Mi van akkor, ha valóban létezik a Mátrix, amire mindannyiunkat rákapcsoltak…?”  

(A teljes interjút a Hammerworld magazin 2022. szeptember-októberi számában olvashatod.)

THE DEAD DAISIES ★ BLIND GUARDIAN ★ BLOODBATH ★ DEATH ANGEL ★ MEGADETH ★ NERVOSA ★ Bakó Csaba ★ Beerzebub ★ Besnyő László ★ Brymir ★ Félperc ★ Gaerea ★ Meteora ★ Moments Of Madness ★ Molnár Róbert Band ★ Shandmaul ★ Shiraz Lane ★ Valborg ★ Venus Principle ★ Visions Of Atlantis ★ Wolfheart

Élő Fém: Alestorm ★ Five Finger Death Punch ★ Judas Priest ★ Kiss ★ Lamb Of God/Kreator ★ Mercyful Fate ★ Saxon ★ Testament/Sepultura/Exodus ★ Wardruna/Kalandra

További rovatok: Zenészfüllel (Kreator) ★ Hatásokk ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hangerőmű (Ibanez LB1) ★ Kulcsdalok (Tribe After Tribe) ★ Gasztrometal ★ Médiaradar ★ Saját szavaikkal (Nygmalion, Zorall)

Ajándék CD: METEORA – …Of Shades And Colours

Gyűjtői kiadás: https://www.hammerband.hu/hammerworld

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw