Sharon Osbourne felidézte az utolsó estét, amelyet Ozzy-val töltött buckinghamshire-i otthonukban:
„Egész éjjel fel-alá járkált a fürdőszobában, és olyan fél 5 körül azt mondta: ‘Ébredj fel.’ Mondtam neki: ‘Már ébren vagyok, a francba is, felébresztettél.’ Aztán azt mondta: ‘Csókolj meg.’ Majd: ‘Ölelj át szorosan.’”
Sharon azóta is azon töri a fejét, mit kellett volna másképp csinálnia:
„Nem tudok nem arra gondolkodni, hogy kellett volna-e, lehetett volna-e másképp… Bárcsak még többször mondtam volna neki, hogy szeretem. Bárcsak még szorosabban öleltem volna. Aztán lement a földszintre, edzett húsz percet, és meghalt. Szívrohamot kapott — mondta Sharon az utolsó pillanatokról. – Lerohantam a földszintre, és ott volt, miközben próbálták újraéleszteni. Én pedig csak azt mondtam: ‘Ne… hagyjátok. Hagyjátok. Nem lehet. Elment.’ Azonnal tudtam, hogy elment. Próbálkoztak és próbálkoztak, majd helikopterrel kórházba vitték, és ott is mindent megtettek, de már csak ennyi volt: ‘Elment. Hagyjátok.’”
Sharon hozzátette, Ozzy tudatában volt annak, hogy élete a végéhez közeledik, és egy orvos figyelmeztette: ha megtartaná a tervezett utolsó koncertjét, azt „nem élné túl”. Ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy fellépjen…
***
A Motörhead egykori, a Scorpions jelenlegi dobosa, Mikkey Dee elárulta, 2024 decemberében közel került a halálhoz:
„Szepszis alakult ki nálam, és öt hétig kórházban voltam, nagyon szenvedtem. Alapvetően az elejétől fogva élet-halál harcot vívtam. Természetesen akkor még nem tudtam, de minél tovább haladtunk, annál inkább rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagyon komoly dolog. Három műtétem volt a jobb lábamon és a vádlimon. Háromszor kellett felnyitniuk, hogy megállítsák a fertőzést, ami miatt a lábam felpuffadt, mint egy túlsütött karácsonyi sonka. Hihetetlen volt. A májam és az epehólyagom is leállt. Besárgultam, és hatalmas fertőzés volt a testemben. Szóval keményen küzdöttem emiatt. Rengeteg orvos foglalkozott velem, az ortopédiától a belgyógyászatig és az infektológiáig. Három különböző kórházban voltam Svédországban, a nővérek és az orvosok pedig csodálatos munkát végeztek, hogy életben tartsanak, és ne kelljen amputálni a lábamat, mert nagyon közel álltunk ahhoz, hogy levágják azt a rosszfiút. Nagyon nehéz volt. És még mindig nem vagyok teljesen felépülve. Úgy értem, belül remekül érzem magam. Már sok-sok hónapja baktériummentes vagyok, de a lábam ízületei még mindig fájnak. Sok időbe fog telni, mire a duzzanat… Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit gyulladt. És amikor sokat használom a lábam, nagyon fáj. A szett végére kicsit sántítva kell lejönnöm a színpadról, mert a lábam rettenetesen fáj. Ennek ellenére teljes szettet játszom, és úgy érzem, hogy elértem azt a szintet, ahol lennem kell. Elviselem a fájdalmat, és megbirkózom vele. Remélem, hogy végül elmúlik, és a duzzanat is kicsit csökken. Talán jövőre néhány beavatkozást kell végrehajtanunk a lábamon. Nem tudom.”

A Megadeth egykori basszusgitárosát, David Ellefson-t arról faggatták, milyen érzés a Metal Church új felállásának a tagja lenni:
„Nagyon jó. Mindig is nagy rajongója voltam Kurdt Vanderhoof dalainak. Ha jól emlékszem, 1985 óta vagyunk barátok, így az útjaink a legviccesebb helyeken keresztezték egymást. A zenekar nyilvánvalóan mindezek ellenére megőrizte hangzását. És szerintem fantasztikus, hogy Brian Allen egy tiszteletre méltó új énekesként csatlakozott hozzánk. Amikor meghallgattam a demókat, először is, olyan volt, hogy oké… Számomra a mérce mindig az első album, haver… Szóval azt mondtam: ’Haver, ez pontosan olyan.’ Aztán hallgattam Brian énekét, és csak annyit mondtam: ’Haver, ez a srác tehetséges.’ És hallottam benne egy kicsit a Nazarethből, a Savatage-es Jon Olivából, és persze egy kicsit David Wayne-ből is. Ott vannak ezek a kis árnyalatok, ezek a kis rétegek, amiket hallok, és azt mondom: ’Istenem, ez a srác minden szempontból megfelel a kedvenc énekeseimnek’, és mégis egyértelműen megvan a saját stílusa.”
***
Anthony „Abaddon” Bray elárulta, Jeff „Mantas” Dunn-nal közösen tervezi megünnepelni a Venom klasszikus debütalbumának, az 1981-es Welcome To Hell-nek a 45. évfordulóját:
„2026-ban Mantas és én vendégzenészekkel együtt veszünk részt a Keep It True fesztiválon. Mióta bejelentettük ezt, sokan jelentkeztek, kerestek felbennünket, ügynökségek és promóterek, és azt kérdezték: ’Megcsináljátok ezt Belgiumban is?’ ‘Megcsinálnátok ezt Franciaországban?’ ’Megcsinálnátok ezt Ausztráliában?’ Szóval igen, ezt fogjuk csinálni. Csak fesztiválok jönnek szóba. Turnék nem lesznek. Kizárólag fesztiválok. Csak én és Mantas fogunk fellépni, egy vendégénekessel, vendégbőgőssel és más vendégekkel, akik éppen ráérnek, nem dolgoznak. Tommal (Tom Angelripper, Sodom), Millével (Mille Petrozza, Kreator), Schmierrel (Marcel Schirmer, Destruction), Tom Warriorral (Thomas Gabriel Fischer, Celtic Frost – a szerk.) fogunk dolgozni. Ezek az emberek mind eljönnek, és velünk együtt fognak Venom-dalokat játszani. Alapvetően ez nem egy zenekar, hanem egy nagy buli. Szóval ez fog történni a jövőben. Jövőre lesz a Welcome To Hell 45. évfordulója. Utána pedig a Black Metal 45. évfordulója. Utána pedig az At War With Satan 45. évfordulója. Szóval ezeknek az albumoknak az összes dalát el fogjuk játszani, néhány kislemezt és a B-oldalas számokat is, mert a Venom mindig nagyon szerencsés volt, hogy az összes kislemezét nagyon jól fogadták. Az összes kislemezt és a B-oldalas dalokat is, mint például a Nightmare-t, a Die Hardot és az ehhez hasonló számokat, nem csak az albumok dalait. Szóval így néz ki a Venom 45 éves jubileumának ünneplése.”