Skip to content

SEAR BLISS – Jön az új lemez!

A június végén megjelenő új albumról a The Upper World számhoz érkezett a napokban egy klip.

„A tavalyi 30 éves évforduló kapcsán már leírtuk, hogy 30 év hosszú idő. Most azt vagyunk kénytelenek leírni, hogy bizony 6 év is hosszú idő. Ennyi telt el ugyanis a legutóbbi, Letters from the Edge című lemezünk megjelenése óta. De a várakozásnak hamarosan vége, ugyanis június 28-án a holland Hammerheart Records gondozásában Heavenly Down címmel megjelenik a kilencedik lemezünk.”

„Addig még van egy kis idő, ezért a várakozást enyhítendő ma megmutatunk egy dalt a lemezen szereplő 8 új szerzemény közül. A The Upper World címre hallgató slágert már egy éve játsszuk élőben is, ezért néhányaknak már ismerős lehet. Elöljáróban annyit mondanánk el a dalról, hogy egy sodró, lendületes szerzeményről van szó, ami a lemez egészét csak kis részben mutatja be.”

.
A dalhoz Lerch Péter (Carbon Head Production, Mihaszna Film) rohamtempóban készített egy magyar tájakkal teli szöveges videót. A Mihaszna Film készíti a lemez Chasm című dalához a „rendes” videóklipet is, aminek a forgatási munkálatai még jelenleg is zajlanak. A tervek szerint a videót május végén tárja a nyilvánosság elé a zenekar.

„A Heavenly Down című lemezt az ausztriai The Mushroom stúdióban vettük fel a zenekar korábbi gitárosa, Scheer „Max” Viktor producer és hangmérnök irányításával, a masterelést pedig a legendás Dan Swanö végezte.”

A Kris Verwimp által festett borítóba csomagolt albumon a következő dalok szerepelnek: Infinite Grey, Watershed, The Upper World, Heavenly Down, Forgotten Deities, The Winding Path, Chasm, Feathers in Ashes

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw