Skip to content

SAXON – Roswellben kell lennie valaminek

A Saxon tavaly novemberben jelentette be a huszonnegyedik nagylemezének az érkezését: a Hell, Fire and Damnation címet viselő hanghordozó január 19-én, azaz most pénteken fog megjelenni a Silver Lining Music gondozásában. Érkezett egy újabb ízelítő a koronghoz, a There’s Something In Roswell, amely – a címének megfelelően – a „roswelli incidensről” szól.

„Ez egy annyira csodálatos történet – mondta a Saxon énekese, Biff Byford. – Hosszú-hosszú évek óta kering, és pont arról szól, amit ez a dal is sugall: Roswellben kell lennie valaminek, mert még mindig túl sok a hűhó körülötte. Nekem a szám dallama is tetszik. Úgy gondolom, hogy zeneileg a ’80-as évek Saxonjára emlékeztet. Egy igazán kiváló hidat képez a klasszikus ’Dallas 1 PM-korszak’ és a ’2023-as Saxon’ között.”

A Hell, Fire And Damnation producerei Andy Sneap (Judas Priest, Exodus, Accept) és Biff Byford voltak. A keverési és maszterelési feladatokat szintén Andy Sneap vállalta magára.

„Ez a mondás már kisfiú korom óta ott van a fejemben, mert apám mindig ezt mondogatta, amikor ideges volt – magyarázta Biff Byford az album címével kapcsolatban. – ’Pokol, tűz és kárhozat, már megint mit csináltál?’ Ezt mondta, amikor ’tönkretettem a káposztaföldjét’ vagy mindenféle dolgot faragtam a konyhaasztalba. Ez egy tipikus ’yorkshire-i’ mondás volt akkoriban.”

SAXON – Hell, Fire and Damnation
(01/19 – Silver Lining Music)

1. The Prophecy
2. Hell, Fire and Damnation
3. Madame Guillotine
4. Fire and Steel
5. There’s Something in Roswell
6. Kubla Khan and the Merchant of Venice
7. Pirates of the Airwaves
8. 1066
9. Witches of Salem
10. Super Charger

KERESÉS
Hammer 354
megjelenik március elején!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw