Skip to content

BEYOND THE HATE – A könnyen jött ballada története

A helsinki székhelyű melodikus/atmoszférikus death metal zenekar, a Beyond the Hate március 8-án adja ki debütáló albumát, a Darkest Times-t. A hanghordozóhoz most kijött egy újabb kislemez, a Black Within, amelyben a Numento énekesnője, Katri Hiovain-Asikainen vendégszerepel.

„A Black Within egyike azon daloknak, amelyeket utolsóként írtunk az albumra – árulta el a zenekar gitáros/dalszerzője, Jyrki Karhu. – Maga a komponálás folyamata meglehetősen egyszerű volt, tulajdonképpen egy nap alatt sikerült megírnom a számot. Ha világos elképzeléssel rendelkezel, néha egy-egy dal egészen könnyen jön, és nem kell heteket vagy hónapokat eltölteni vele. Ez az egyik leghangulatosabb szám az albumon, akár ’balladaszerűnek” is nevezhetnénk. Már a komponálás során tudtam, hogy ehhez a szerzeményhez egy női énekes is kell, és rögtön volt erre egy egyértelmű jelöltem: Katri Hiovain-Asikainen a Numento zenekarból. Szerencse, hogy Katri azonnal beleegyezett a dologba, mert gyönyörű hangja egy magasabb szintre emelte a dalt. A szerzemény története az énekesünknek, Nikónak köszönhető. Ő írta a saját részének a szövegét, én pedig Katriét. Ez az első kompozíció a zenekarunk történetében, amelynek több szövegírója is van. Úgy gondolom, sikerült egy jó kis történetet összehoznunk. Maga a dal gyönyörű, de a szövege sötét. Ennek köszönhetően jött létre egy jó kontraszt a szerzeményben.”

„Sokáig tanácstalan voltam a dal szövegével kapcsolatban, mert az általam énekelt verzék és refrének már készen álltak, ám azzal nem igazán voltam tisztában, hogy mi lesz az akusztikus részekkel – vallotta be az énekes Niko Kalinainen. – Szerencsére ekkor lépett közbe Jyrki, és az eredeti ötlet tiszteletben tartása mellett megírta a hiányzó szövegrészeket. Ezt követően Katri egy igazán nagyszerű előadással és briliáns énekesi teljesítménnyel egy olyan szintre emelte a dalt, hogy aztán muszáj volt a három kislemez egyikét ebből elkészítenünk.”

BEYOND THE HATE – Darkest Times
(03/08 – Inverse Records)

1. Sign of Weakness
2. Alone I Die
3. The Lighthouse
4. Black Within
5. The Plague Upon Us
6. Left Behind
7. Dark Is the Sky
8. Dead Ones
9. Stranger in Me
10. Times of Misery
11. The Last Moments
12. In Memoriam

KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw