Skip to content

SAXON – Azok a szegény salemi nők

A január 19-én megjelent Hell, Fire and Damnation albumán a Saxon tíz erőteljes dal közepette a történelem és a különféle rejtélyek területein vizsgálódik. A korong negyedik kislemezén, a Witches of Salem című dalban az énekes és alapítótag Biff Byford a salemi boszorkányperek áldozatául esett nők igazságtalan elítélését, valamint az akkoriban uralkodó puszta bigottságot és tömeghisztériát veszi górcső alá.

„Ez egy amerikai történet, de a boszorkányperek Skóciában kezdődtek, majd átterjedtek Angliába, és a tengeren át az amerikai gyarmatokra – mondta Biff Byford. – Azok a szegény salemi nők valójában nem voltak ’boszorkányok’, inkább csak szerencsétlen asszonyok, akiket mindenki betegségéért hibáztattak… Akár elpusztult egy ló, akár savanyodott a tej, a nőket hibáztatták. Talán azért, mert féltékenyek voltak rájuk, vagy azért, mert egy férfi közeledett hozzájuk, és a nő azt mondta az illetőnek, hogy húzzon el, ezért a férfi kijelentette, hogy a nő boszorkány. És ha valakit egyszer boszorkánynak nyilvánítottak, nem hiszem, hogy volt visszaút; nagyon keveseket találtak közülük ártatlannak.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw