Skip to content

SATURNUS: The Storm Within

A dán Saturnus 1993-ban alakult, s ugyan az idén 30 éves zenekarban nagyon sok személyi változás történt, az észak-európaiak a mai napig kitartanak az eredeti zenei elképzelések mellett. Pár év is nagyon sokat számít egy olyan világban, ahol semmi sem állandó, csak a folyamatos változás. A My Dying Bride mindössze három évvel alakult korábban, mint a Saturnus, azonban ez idő alatt a britek lefektették a műfaj első alapköveit, s rengeteg utánuk érkező csapatra voltak hatással. Nem kétséges, hogy a Saturnus legénységére is, mint azt az első lemezek igazolták a ’90-es évek második felében, átnyúlva 2000-re (Paradise Belongs To You, Martyre). Nem könnyű egyedi hangzást kialakítani egy olyan markáns jegyekkel rendelkező irányvonalon, mint a doom/death metal, de néhány zenekarnak sikerült valami effélét kikovácsolnia az évek hosszú során át. A Saturnusnak sem ment ez zökkenőmentesen, s igazából a mai napig kísérleteznek ezzel az úttal.

A tagcserék biztosan nem kedveznek a saját ösvény meglelésében, azonban a lemezek színvonalát ez nem érintette. Elég régen adtak ki lemezt a dánok, az utolsó album 2012-ben jelent meg Saturn In Ascension címmel. Tavaly novemberben közzétettek egy akusztikus EP-t, ez volt a The Lighthouse Sessions, hogy legalább legyen egy kis étvágygerjesztő a közelgő visszatérés előtt. Hangulatos, nívós album a Saturn In Ascension, s a The Storm Within is hasonló mederben mozog. Mind a lemezanyag minőségét, mind a zenét tekintve. Talán ellentmondásos lehet az előzőekben elmondottakkal, ha azt állítom, hogy a dánok egy kikristályosodott világban mozognak, építkeznek, de talán érzékelhető, hogy a doom/death metalon belül igyekeznek bemozogni a maguk területét.

A The Storm Within anyaga megtestesíti mindazt, ami a doom/death metal romantikus oldalát jellemzi. A frontember, Thomas Akim Grønbæk Jensen hörgése nagyon jellegzetes – nem annyira a hangszíne révén, ami a megszokott stíluselemeket mutatja, inkább az előadásmód kapcsán, ugyanis Jensen megnyomja az egyes szavakat, próbál még mélyebben, intenzívebben hangsúlyozni. Emiatt hörgése néha kissé modorosnak hat, de tény, hogy ez a módszer egyedivé teszi torkának hangszerét. Emellett a narrációkat is szereti: E helyütt a záró Truth-ban hallunk tőle rövid monológot.

A két új gitáros, Julio Fernandez és Indee Rehal-Sagoo tökéletesen birtokolják ennek az északi, borongós zenének az ismérveit, a riffek, a harmóniák, a dallamos gitárbetétek mind-mind jellegzetes tényezői ennek a zenei világnak. Valójában több olyan témát is hallunk, amelyek kissé elcsépeltnek hatnak ebben a meglehetősen túljátszott irányzatban, de a The Chasing Ghosts, vagy főleg a The Calling markáns szerzemények. Az említett Truth is szép gitárdallamokkal, szólókkal tölti fel a doom/death-műfajt.

Kimondottan érzelmes megközelítésű csapat a Saturnus ebben az irányzatban, s a The Storm Within jelzi, hogy e kvintett esetében is értő kezekben van ez a zene. Világukhoz jól passzol a szép és kifejező lemezborító, valamint a belső és külső viharokat elbeszélő szövegek. Igényes visszatérés.

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw