Skip to content

SABATON – Koncertfilm érkezőben

A svéd Sabaton az All Things Live közreműködésével mutatja be a Sabaton – The Tour To End All Tours című koncertfilmet. Az alkotás október 11-én érkezik a mozikba, a jegyek pedig augusztus végén kerülnek árusításra. A koncertfilmet az amszterdami Ziggo Dome-ban adott teltházas buli során forgatták.

„2023-ban elindultunk minden idők legnagyobb turnéjára, és csak Európában több mint 50 ezer kilométert tettünk meg egy 170 fős, csodálatos emberekből álló csapattal, 9 busszal, 12 teherautóval, sőt még egy tankkal is! – mondta a Sabaton bőgőse, Pär Sundström. – A The Tour To End All Tours felejthetetlen utazást jelentett mindannyiunk számára – egyedülálló, izgalmas és mélységesen szemet gyönyörködtető volt. Ezt a rendkívüli élményt mindenkivel meg akartuk osztani, különösen azokkal, akik bármilyen okból nem tudtak részt venni az előadásainkon. A szerény kezdetektől kiindulva az amszterdami Ziggo Dome teltházas koncertje szürreális és monumentális esemény volt számunkra. Reméljük, élvezni fogjátok a Sabaton nyújtotta élményt, és biztosak vagyunk benne, hogy nem fogtok csalódni! Október 11-e. Jegyezzétek be ezt a dátumot a naptáratokba!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw