Skip to content

RYUJIN – Ez lenne az anime/power metal?

A korábban Gyze néven működő Ryujin a jövő év elején, egészen pontosan január 12-én jelenteti meg új nagylemezét, a Napalm Records gondozásában. A szimplán Ryujin névre keresztelt nagylemez újabb ízelítőjeként ezúttal a The Rainbow Song került bemutatásra, amelyben – már-már jól megszokott módon – a hanghordozó producere, a Triviumból ismert Matt Heafy is közreműködik.

„Nagyon büszkék vagyunk erre a dalra – mondta a zenekarvezető Ryoji Shinomoto. – A ’90-es évek japán anime dalainak és a power metalnak a fúziójaként jellemezhető. Mindannyian nagyon imádjuk! A klipben természeti felvételek láthatók a szülővárosomról, Hokkaidóról, valamint ainu törzsi viseletek is feltűnnek, mivel nagyon büszke vagyok az itteni csodálatos környezetre. Az eredetileg a pisztrángokról szóló szöveget Matt dolgozta fel, és a refrént is elénekelte velem. Emellett ez az első dal, amelyben nincs hörgés, és hallhatjátok az első magas hangú kiáltásomat is a szólóm előtt!”

„A Ryujin egy olyan zenekar, amely meghódítja a világot – tette hozzá Matt Heafy. – A The Rainbow Song egy olyan szám, amely véleményem szerint áthidalja a szakadékot, és rajongók egész sorát fogja a Ryujin mellé állítani. Már az első hallgatásnál azon fogjátok kapni magatokat, hogy együtt énekeltek velük!”

Az album keverési és maszterelési munkálatait Mark Lewis végezte el. A lemezen Matt Heafy mellett a Kansai Philharmonic Orchestra csellistája, Mukai Wataru is vendégszerepel.

„Ez a Gyzétől a Ryujinig tartó evolúció első albuma – jelentette ki Ryoji Shinomoto. – Azt szeretnénk, hogy mindenki élvezze a távol-keleti szamuráj metalt! A Matthew produceri munkálatait magán viselő album új ajtókat nyit meg számunkra, és hatalmas megtiszteltetés, hogy a legendás Napalm Recordsnál adhatjuk ki.”

„A Ryujin olyan zenét szolgáltat, amilyet senki más a világon – áradozott Matt Heafy. – Már a kezdetektől fogva megragadta a figyelmemet a zenekar eredeti hangzása, és mindez azt eredményezte, hogy egyre többet és többet akartam abból, amit csinálnak. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy hozzájárulhattam ehhez a készülő mesterműhöz, ehhez az opuszhoz! Ez az az album, amire a világnak szüksége van!”

RYUJIN – Ryujin
(01/12 – Napalm Records)

01. Hajimari
02. Gekokujo
03. Dragon, Fly Free
04. Raijin and Fujin (feat. Matthew K. Heafy)
05. The Rainbow Song (feat. Matthew K. Heafy)
06. Kunnecup (feat. Mukai Wataru)
07. Scream of the Dragon
08. Gekirin
09. Saigo No Hoshi (feat. Matthew K. Heafy)
10. Ryujin
11. Guren No Yumiya (feat. Matthew K. Heafy)
12. Saigo No Hoshi (feat. Matthew K. Heafy)

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw