Skip to content

Forró drót

„Szívünket-lelkünket beleadtuk, hogy valami olyat alkossunk, ami mélyen kapcsolódik az emberekhez, és izgatottan várjuk, hogy végre megoszthassuk a világgal.”

„A Murderworks a harmadik Rotten Sound-lemez, és egyben a zenekar ugródeszkájának is tekinthető, hiszen ennek köszönhetően végre nemzetközi turnéra is eljuthattunk.”

„Ez a történet az emberi utazás metaforája: egy életé, amelyet azzal töltünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk valódi célunkat, veleszületett adottságainkat, legmélyebb hivatásunkat.”

„Ezzel a kiadvánnyal szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki megvásárolta a szólóalbumomat, és azoknak, akik hozzájárultak annak létrejöttéhez!”

„Amikor elkezdtünk dolgozni az új lemezen, végig azt tartottuk szem előtt, hogy az első albumon lefektetett szabályok érvényesüljenek. Vagyis, hogy nincsenek szabályok.”