Kiadó: Frontiers Records / Írta: Schmidt Péter / 7
A nem éppen tradicionális heavy metal fellegvár Franciaországban, közelebbről Grenoble-ban alakult meg 2012-ben a Rising Steel, akiknek előző albumáról (Beyond The Gates Of Hell – 2022) írtam is recenziót annak idején. Nagyon másról most sem tudok beszámolni, mint akkor: germán (Accept, Grave Digger) és brit (Judas Priest, Saxon) gyökerű, old school metalos alapokra építkező, karcos fémzenét nyomat az öt gall, némi kis Metal Church, Omen, Jag Panzer jellegű tengerentúli power metalos fűszerezéssel nyakon öntve. Utóbbiból egy kicsit talán több jutott most a főzetbe, mint legutóbb, és ez nem is válik a muzsika hátrányára.
Az énekes, a több más formációban, valamint a francia Metallian magazinban is érdekelt Fabrice Emmanuelson vaskos orgánuma jól illik ehhez a tömören, lényegretörően megfogalmazott, riffközpontú muzsikához, és a múltkoriakhoz képest valahogy kerekebb, kompaktabb dallamokat is sikerült hoznia ezúttal. Az egészen borzasztó művésznevek alatt tevékenykedő hangszeres szekció túlzottan különleges vagy állkapocs-pottyantó mutatványokba nem megy bele, de az ilyesmi innen nem is hiányzik, ez a fajta zene inkább szól a csapatmunkáról, semmint az egók fényezéséről. Ugyanakkor a gitárszólók terén így is akadnak egész figyelemreméltó megmozdulások, és a frontember is leszállít pár jófajta Harry Conklin (Jag Panzer) jellegű sikolyt.
Nagyjából konstans színvonalat hoz egyébként ez a 44 percnyi tíz dal – különösebben kiugró momentumai éppen úgy nincsenek az albumnak, mint ahogy gázos mélypontjai sem, viszont egy korrekt, becsületes nívót végig produkál rajta az öt francia headbanger fickó. Ha szereted ezt a fajta ráspolyosabb megközelítésű, brites-germános-US poweres tradicionális fémzenét, akkor a Rising Steel új anyagával sem fogsz mellényúlni. A fejedet lerobbantani vélhetőleg nem fogja, de ettől még simán tud kellemes perceket okozni.
