Kiadó: szerzői kiadás / Írta: Kánya Ferenc / 8
Szaládi ʽDevilʻ Karesz nevét szerintem már mindenki hallotta, aki gyakran lapozgatta a Hammerworld magazint. Nem azért, mert Devil mindig benne volt, hanem azért, mert rendszeres olvasóink valószínűleg képben vannak annyira a hazai metal undergrounddal is, hogy tudják őt hová tenni. Kareszünk régi motoros, idén és nemrég töltötte a hatvanat, sok boldogat kívánunk neki ezúton is!
Bár biztosan nem tervezett dolog volt, de az új lemezre akár úgy is tekinthetünk, mint – József Attila szavaival élve – „ajándék, mellyel meglepem […] magam magamʺ. A Fényhozó Devil bandájának már a negyedik albuma a 2015-ös „Ha eljön majd a végʺ, a 2019-es „Sakálok földjénʺ és a tavalyelőtti „Tűzön vízen átʺ után. Aki hallotta már a csapatot, tudja milyen muzsikára lehet számítani tőlük, aki pedig nem, annak elmondom, hogy a Rebel klasszikus európai heavy metalban utazik, kisebb-nagyobb zenei kitérőkkel a dallamos vagy a neoklasszikus power metal útjain. Az alapokhoz legközelebb a német vagy a svéd vonalas heavy/power zenéket érzem, na és persze a ’80-as évek hazai metaljából olyanokat, mint a Rotor vagy a Stress volt. Nyilván harapósabban szólal meg a Rebel, mint Lőrincz Tibiék vagy Szentesi Janóék annak idején, de a fémmegmunkálás módja azt gondolom ugyanaz, mint akkor. Kareszt pályájának a nagyobbik felében mindig jó muzsikusok vették körül. Ezúttal sincs másképp, de hogy az említés szintjének felszínességénél kicsit mélyebben kaparásszunk: pontosan olyan kiváló szólómunkát, olyan határozott basszust és olyan ötletgazdag dobolást hallhatunk a lemezen, ami ebben a műfajban elengedhetetlen. Nem belépőszint!
A szövegek sem villával összehányt szavak. Mindig azért szerettem Karesz szövegeit, mert irodalmiság van bennük. „Lehettél volna angyal, de nem kellett a fény…ʺ, vagy „Mindig egy a cél: hogy becsületben haljon, ki becsületben él…ʺ – most őszintén, hol hallasz mostanában ilyet? Oké, mások az értékek és mások az értékrendek a fiataloknak szóló kemény zenékben (is), valószínűleg a korom miatt tudok én is őszintébben azonosulni a fentiekkel, mint a mai szövegekkel, amik vagy hétköznapi nyelvezetűek, vagy épp nyakatekertek, művészkedők. Vagy stílustalanok. Karesz hangját pedig azért szeretem, mert az egyik legegyedibb férfi hangszín, ami a legutóbbi 1-2 évtized hazai klasszikus rock/metal felvételein hallható.
A produkcióról viszont sajnos nem tudok ilyen elragadtatottan mesélni. Egyik-másik nótán kicsit hallatszik, hogy minimális próbatermi meló után lett rögzítve. Ezzel nincs nagy baj, a hőskorban olyan is előfordult, hogy a kiadók hajszolására – nyilván nem Magyarországon – a mainstream bandák gyakorlatilag a stúdióban írták a lemezeiket, és nem lettek rosszak. Meg nem is szóltak rosszul. Ennek az anyagnak az élvezeti értékéhez viszont nagyon sokat hozzátenne, ha úgy szólna, ahogy a dalok ereje megköveteli. Például a Feladni nem lehet, a Memento vagy a Tűz és vér ereje. Ezekben a nótákban is több van, mint amennyi átjön. Jó, tudom, egy jó stúdió egy szűkös büdzsé nagy részének durván háromszorosát elviszi, az underground bandák piaca meg általában nincs akkora, hogy a lemezeladásból megtérüljenek a produkciós költségek. A lemezkészítés a gazdagok meg az őrültek sportja. De játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, mekkorát szólna és mekkorát emelne az anyag presztízsén, ha úgy szólna, mint mit tudom én… például az idei Dream Evil-album, hogy ne álmodjunk elsőre túl nagyot. A Metal Gods egyik-másik tételét egyébként is rokonnak érzem a Fényhozóval, vagy vice versa. Azt is tudom viszont, hogy valószínűleg én vagyok csak ilyen válogatós, a banda rajongóinak tökéletesen megfelel a cucc így, ahogy van. Egyébként magam is szeretettel ajánlom a Fényhozót mindenkinek, aki nem riad vissza a heavy metalnak attól a formájától, ahogy a magyar bandák játszották vagy 35-40 éve.
_
A lemez megrendelhető a zenekar oldalán, valamint beszerezhető a koncerteken.
https://www.facebook.com/RebelZenekar
https://linktr.ee/rebel_zenekar
