Skip to content

REBEL: Fényhozó

Kiadó: szerzői kiadás / Írta: Kánya Ferenc / 8

Szaládi ʽDevilʻ Karesz nevét szerintem már mindenki hallotta, aki gyakran lapozgatta a Hammerworld magazint. Nem azért, mert Devil mindig benne volt, hanem azért, mert rendszeres olvasóink valószínűleg képben vannak annyira a hazai metal undergrounddal is, hogy tudják őt hová tenni. Kareszünk régi motoros, idén és nemrég töltötte a hatvanat, sok boldogat kívánunk neki ezúton is!

Bár biztosan nem tervezett dolog volt, de az új lemezre akár úgy is tekinthetünk, mint – József Attila szavaival élve – „ajándék, mellyel meglepem […] magam magamʺ. A Fényhozó Devil bandájának már a negyedik albuma a 2015-ös „Ha eljön majd a végʺ, a 2019-es „Sakálok földjénʺ és a tavalyelőtti „Tűzön vízen átʺ után. Aki hallotta már a csapatot, tudja milyen muzsikára lehet számítani tőlük, aki pedig nem, annak elmondom, hogy a Rebel klasszikus európai heavy metalban utazik, kisebb-nagyobb zenei kitérőkkel a dallamos vagy a neoklasszikus power metal útjain. Az alapokhoz legközelebb a német vagy a svéd vonalas heavy/power zenéket érzem, na és persze a ’80-as évek hazai metaljából olyanokat, mint a Rotor vagy a Stress volt. Nyilván harapósabban szólal meg a Rebel, mint Lőrincz Tibiék vagy Szentesi Janóék annak idején, de a fémmegmunkálás módja azt gondolom ugyanaz, mint akkor. Kareszt pályájának a nagyobbik felében mindig jó muzsikusok vették körül. Ezúttal sincs másképp, de hogy az említés szintjének felszínességénél kicsit mélyebben kaparásszunk: pontosan olyan kiváló szólómunkát, olyan határozott basszust és olyan ötletgazdag dobolást hallhatunk a lemezen, ami ebben a műfajban elengedhetetlen. Nem belépőszint!

A szövegek sem villával összehányt szavak. Mindig azért szerettem Karesz szövegeit, mert irodalmiság van bennük. „Lehettél volna angyal, de nem kellett a fény…ʺ, vagy „Mindig egy a cél: hogy becsületben haljon, ki becsületben él…ʺ – most őszintén, hol hallasz mostanában ilyet? Oké, mások az értékek és mások az értékrendek a fiataloknak szóló kemény zenékben (is), valószínűleg a korom miatt tudok én is őszintébben azonosulni a fentiekkel, mint a mai szövegekkel, amik vagy hétköznapi nyelvezetűek, vagy épp nyakatekertek, művészkedők. Vagy stílustalanok. Karesz hangját pedig azért szeretem, mert az egyik legegyedibb férfi hangszín, ami a legutóbbi 1-2 évtized hazai klasszikus rock/metal felvételein hallható.

A produkcióról viszont sajnos nem tudok ilyen elragadtatottan mesélni. Egyik-másik nótán kicsit hallatszik, hogy minimális próbatermi meló után lett rögzítve. Ezzel nincs nagy baj, a hőskorban olyan is előfordult, hogy a kiadók hajszolására – nyilván nem Magyarországon – a mainstream bandák gyakorlatilag a stúdióban írták a lemezeiket, és nem lettek rosszak. Meg nem is szóltak rosszul. Ennek az anyagnak az élvezeti értékéhez viszont nagyon sokat hozzátenne, ha úgy szólna, ahogy a dalok ereje megköveteli. Például a Feladni nem lehet, a Memento vagy a Tűz és vér ereje. Ezekben a nótákban is több van, mint amennyi átjön.  Jó, tudom, egy jó stúdió egy szűkös büdzsé nagy részének durván háromszorosát elviszi, az underground bandák piaca meg általában nincs akkora, hogy a lemezeladásból megtérüljenek a produkciós költségek. A lemezkészítés a gazdagok meg az őrültek sportja. De játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, mekkorát szólna és mekkorát emelne az anyag presztízsén, ha úgy szólna, mint mit tudom én… például az idei Dream Evil-album, hogy ne álmodjunk elsőre túl nagyot. A Metal Gods egyik-másik tételét egyébként is rokonnak érzem a Fényhozóval, vagy vice versa. Azt is tudom viszont, hogy valószínűleg én vagyok csak ilyen válogatós, a banda rajongóinak tökéletesen megfelel a cucc így, ahogy van. Egyébként magam is szeretettel ajánlom a Fényhozót mindenkinek, aki nem riad vissza a heavy metalnak attól a formájától, ahogy a magyar bandák játszották vagy 35-40 éve.

_

A lemez megrendelhető a zenekar oldalán, valamint beszerezhető a koncerteken.
https://www.facebook.com/RebelZenekar
https://linktr.ee/rebel_zenekar

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw