A Pure nevezetű raw black metalos zenekart a még többtucatnyi formációban tevékenykedő Bornyhake egyedül üzemelteti. A szólóprojekt ötödik nagylemeze, a Prison of Flesh and Bone tökéletesen prezentálja, mitől lehet jó egy ilyen stílusú hanghordozó – és mitől lehet rossz…

Kezdjük a negatívumokkal! Úgy hiszem, az anyag megszólalására nem kell kitérnem! A raw black metal kedvelői valószínűleg nem is várnának többet a Prison hangzásától. Viszont érzésem szerint ez a műfaji besorolás egyetlen előadónak sem nyújthat kibúvót az igényességet tükröző komponálási munkálatok alól. Mert sajnos ez a lemez (is…) tele van olyan gyermekien egyszerű, túlságosan sokáig ismételt ötletekkel, amelyektől szó szerint feláll a szőr a hátamon.

Mindezek tükrében talán fura, hogy a pozitívumok között is megemlítem Bornyhake dalszerzői képességét. Hiszen ennek az albumnak szerintem az a legnagyobb különlegessége, hogy egy-egy témáját akár a legismertebb, (nem raw!) black metal zenekarok is megírhatták volna. Hangulatos váltások, atmoszférikus részek emelik ki a mély szakadékokból a korongot, egészen a himalájai csúcsokig emelkedve.

Kár, hogy Bornyhake csak elvétve kapcsol „hegymászó módba”. Mert ha többször tenné, gyorsan Pure-fanatikust tudna varázsolni belőlem.