Kiadó: AESTHETIC DEATH / Írta: MILÁN PÉTER / 8
A lengyel, ezen belül is krakkói Postmortal 2016-ban alakult, s a csapat Profundis Omnis albuma jelzi, hogy az egyesek által felületesen (sem) ismert funeral doom irányzat, amely szerintük szűk területre korlátozódik, olyanformán képes megszólalni, ami egyáltalán nem tipikus. Már az album hangzása megfogott, ugyanis a mélyen dohogó hangszerek között néha nem könnyű megállapítani, mi származik gitártól, és mi basszusgitár. Ez nem azt jelenti, hogy áttekinthetetlen a produkció, mert nem az, csak a föld alá hangolt húrosok néha összeolvadni tűnnek.
Eleinte négyen, majd öten voltak a lengyelek, ám a 2018-as Soil EP után kettőre olvadt a létszám, s ők készítették el a májusban megjelent debütalbumot. A Profundis Omnis anyagát Michał Skupień gitáros/bőgős/dobos, valamint Dawid Dunikowski énekes/szövegíró jegyzi. Előbbi a zenei részért, utóbbi a koncepcióért felelt. A Postmortal zenéje a funeral doom metal zászlaja alá helyezhető, de nem hasonlítanak sem a finn bandákra, sem az amerikaiakra, sem más kontinensek, pl. Ausztrália kiválóságaira (Mournful Congregation). Ez a csapat is lassan játszik, de a hangzásuk nagyon egyedi, s amiket Michał Skupień penget a gitáron, bőgőn, az is meglehetősen sajátságos, nem tudnám más bandákhoz kötni. Egyes gitárrészek, dallamok erejéig talán, azonban a teljes kép egy nagyon borongós, nagyon érdes, mégis áttekinthető doomvízióval ajándékozza meg e nehéz irányzat szerelmeseit. A dohogó, borongó gitár-alaptémákat olykor dallamok színesítik, hangulati váltások viszik el más irányba az adott kompozíciót (The Masterpiece Of The Thing That Once Was But Will Never Be), és a hangszínek különösen érdekesek, jórészt ezek adják az album egyediségét. Ha az alaptéma önmagában nem is lenne kiemelkedő, egy-egy jól elhelyezett zenei ornamens izgalmassá varázsolja a nélküle fakóbbnak mutatkozó részletet.
A Postmortal duója másképp is törekedett a variabilitásra, a nyomott hangulatok kellő mérvű kifejezésére, ugyanis a Decay Of Paradise-ban lágy női hang szólal meg – Anna Charczuk-Salamon éneke extra hangszerként tűnik fel, egészen kísérteties, ahogyan a síri gitárokkal együtt áriázik. A női ének sötét zenei közegben nagyon hatásos tud lenni – itt is ez a helyzet. Dawid Dunikowski hangja – mint nyilván nem meglepő – mély hörgés, ami nem áll távol a Skepticism frontemberének, Mattinak a hasonló torokreszeléseitől.
Összességében nagyon egyszerűnek tűnő zene, amit a Postmortal előad, s valóban nem bonyolult, ám a választott irányvonalhoz való érzékről tanúskodik, hogy csaknem végig kimondottan ötletesen, egyedi ízekkel tálalva tudta Skupień életre kelteni ezt az extrém doom zenét. Dawid Dunikowskinak a vizualitáshoz is van érzéke, ugyanis a meglehetősen nyugtalanító borító ötlete tőle származik. Nem hozott létre új műfajt a Postmortal, azonban a sötétfekete doom zene új árnyalatokkal gazdagodott.
