Kiadó: H-Music / Írta: Szénégető Richárd / 10
A vajdasági Phrenia anno a második lemezükkel, a Separateddel került a látókörömbe. Az a lemez anno lapunk melléklete volt és még LL kért meg, hogy írjak róla, mondván nekem biztosan feküdne, amit a srácok csinálnak. Nem tévedett, szerettem azt a lemezt, mai napig elő-előkapom, így kimondottan érdekelt, mire jutottak három év alatt a srácok.
Nos, az a helyzet, hogy egy kicsit sem akarom az objektivitás látszatát kelteni, nem akarom megjátszani, amint szételemzem a lemezt, mert nem fogom. Egyetlen dolgot fogok csak, rajongani, mert a Your Heaven Is My Hell ezt érdemli.
Nagyon örülök, amikor manapság valaki a fiatalok közül (khm, boomer vagyok, vállalom) nem trapet, vagy valami egyéb értékelhetetlen „gyöngyszemet” alkot, hanem hangszert ragad és metalkodik, beemelve a korszellemet a dalokba. Már a Separated esetében is tökéletesen érezhető volt, hogy kik a srácok legfőbb hatásai. Már akkor ott volt bennük a Bring Me The Horizon, a Bad Omens, vagy éppen akár néhol a Crosses. Mára napnál világosabb lett, hogy ezt az utat járják, de van egy elképesztően fontos dolog: a Your Heaven Is My Hell dalai esetében nem érzem azt, hogy „jé, ez olyan, mintha”, „jé, ezt már hallottam”, „jé, de jó kópia”. Itt teljesen mást érzek. Szívet, lelket, dalokat, harmóniát és olyan összhatást, ami miatt ki kell mondanom hangosan is: örülök, hogy megtaláltam az év hazai lemezét a műfajban, de még talán azon is túl!
Már a To Everything We’ve Lost So Far intro remekül megalapozza a hangulatot és ahogy belekezdenek a srácok a You Are Your Own Worst Enemybe, azonnal érezni, hogy itt valami nagy dolog történik. Egyrészt a megszólalás elképesztő, azt érzem, mint az új AWS lemezénél, ez már kérem „nyugati színvonval”! Ahogy pörgött a lemez, mentek a dalok, meg kellett állapítanom, egyszerűen nincsen a lemeznek gyenge momentuma. Annyira az ujja köré csavart, mint két éve a Bad Omens: The Death Of Peace Of Mind albuma és kicsit akkor azt éreztem, azt a szintet nem lehet elérni a műfajban, erre ez a négy vajdasági srác megmutatja, hogy „Hé, firkász koma, fogd meg a sörünket” és prezentálták, el lehet érni, sőt! Ráadásul írtak pár olyan szemtelenül nagy slágert, amiket nem is tudok hova tenni. Ott az Over And Over például, ahol nem elég, hogy a lágy, már-már popos dallamokat megbolondítják egy kis szaxofonnal, amire egy-egy morcosabb riff teszi fel a pontot, ráadásul Julian itt akkorákat énekel, nem akartam elhinni. Ez az egész dal olyan, hogy etalonként kellene mutogatni, így kellene dalt írni! De ugyanez igaz a My Hellre is, amiben nem csak Julian brillírozik, hanem Szabolcs is olyan billentyűtémákat játszik, meg olyan vokálok vannak 2:20-nál, amire azt mondtam, ezt nem hiszem el! Egészen elképesztő, amire ezek a srácok képesek! Egyetlen tételt emelnék még ki, a lemez magyar nyelvű dalát, az Egyedült. Itt kicsit felrémlik az AWS feelingje, a szöveg is hozza a minőséget, remekül prezentálja, a srácoknak az anyanyelvükön is van mondanivalójuk. Teljes elégedettséggel bólogattam végig, már első alkalommal is.
Az a helyzet, hogy mondanám, ez a lemez az év meglepetése, de hazudnék. Mikor rám lett osztva az album, nagyon örültem, mert pontosan tudtam, mit „szabadítok” magamra. Ezt a zsenialitást várom el a srácoktól, ezt a mágiát és minőséget. Aztán amikor megkapom, ráadásul 150%-kal többet, akkor csak egy kérdésem marad: Istenem, ezek a srácok miért nem saját jogon teltházas Wembley bulikat tolnak? Megérdemelnék!
–
Pontozd te is az Olvasói Hangpróbán! – https://hammerworld.hu/HP/
