Skip to content

PEARL JAM – Új dal: Wreckage

A Pearl Jam egy új kislemezt mutatott be a holnap megjelenő Dark Matter című albumáról. Érdekesség, hogy a Wreckage című szerzeményben az énekes Eddie Vedder amolyan Tom Petty-szerű előadásmódot alkalmaz, miközben a túlélésről és az idő múlásáról énekel.

„Számomra talán ez a szám tűnik a legjobban felépítettnek, amikor először meghallottam, egyből arra gondoltam, hogy ez egyfajta Ed-es dal lesz – mondta Stone Gossard gitáros. – Az csak később tudatosult bennem, hogy mennyire erős. Andrew (Andrew Watt, a lemez producere – a szerk.) bátorított arra, hogy játsszam el ezt a kis harmonikus, akusztikus részt, ami majdnem olyan, mint egy Cure-dallam. Azóta folyamatosan játszom a dalt, hogy betanuljam, és már alig várom, hogy élőben is előadhassam. Nagyon erős szöveggel rendelkezik, és véleményem szerint kiváló munkát végeztünk azzal, hogy fogtunk egy dolgot, és tényleg a végsőkig feszegettük.”

PEARL JAM – Dark Matter
(04/19 – Monkeywrench Records/Republic Records)

1. Scared of Fear
2. React, Respond
3. Wreckage
4. Dark Matter
5. Won’t Tell
6. Upper Hand
7. Waiting for Stevie
8. Running
9. Something Special
10. Got to Give
11. Setting Sun

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw