Kiadó: Emanzipation Productions / Írta: Kánya Ferenc / 9
A Panzerchrist régi banda, a hazai underground metalosoknak azt hiszem nem is kell bemutatni őket. A gyökereik a korai ’90-es évek death metaljában kapaszkodnak, olyan hatások rajzolták meg a muzsikájukat, mint a Bolt Thrower középtempós, menetelős riffjei meg a stockholmi szín bandáinak ritmikai brutalitása és sűrű hangzása. A láncfűrészt ugyan nem szerették el a svédektől, viszont a háborús tematika minden bizonnyal a britektől érkezett. Első, Six Seconds Kill albumuk még ebben a stílusban fogant, de már a második, Outpost – Fort Europa című lemezük dalaiban megjelent, szintén fő hatásként a norvég eredetű black metal. Ez a black/death vonal a Batallion Beast anyagában érte el a csúcspontot 2006-ban, aztán jött egy fél évtizedes szünet. A visszatérő Regiment Ragnarokot, majd utódját, a 7th Offensive-ot – kiváló album egyébként mindkettő – is más-más felállások játszották, azután újabb évtized szünet következett.
A bandában már a kezdeti években is nagy volt a fluktuáció, zenészek, frontemberek is cserélődtek és ez a folyamat sajnos később sem állt meg, mára pedig az a különös helyzet állt elő, hogy a Maleficium második felét rögzítő felállásban már nem is közreműködik alapító muzsikus: a bandafőnök Michael ‘Panzergeneral‘ Enevoldsen háttérbe vonult és sem szerzőként, sem zenészként nem erősíti a csapatot. De ne szaladjunk ennyire előre.
Tíz év szünet után visszatérés 2023-ban. Alapvető tényezők változtak a banda háza táján: a frontra egy hölgy, Sonia Rosenlund Ahl érkezett, a zenében dominánssá váltak a black metal hatások, a teátrális, drámai megközelítés, a koncepcióépítés, az atmoszférikus hangzás, a hangszerelés abszolút tudatos használata, a háborús témák helyét pedig átvették a „tipikus“ sötét témák: apokalipszis, boszorkányság, káosz, nihilizmus, okkult, spiritualizmus… Megérkeztünk.
Nekem személy szerint tetszett ez az új irány. A visszatérő Last of a Kind fogadtatása vegyes volt, viszont abszolút pozitív. A boszorkányos koncepciót a Sabbath of the Rat kislemez köré épülő All Witches Shall Burn EP erősítette meg 24 januárjában, azután bővítésbe kezdett a csapat. Ennek a munkának az első fázisa a tavaly decemberben megjelent Maleficium part 1 volt. A cím arra utal, hogy ez egy új történet, én viszont már a megjelenés idején úgy éreztem, hogy ez egy trilógia harmadik részének az első fele. Az Maleficium part 2 is felismerhetően a trilógia része, dalai viszik tovább a zenei irányt, a szövegek pedig a narratív koncepciót: a világ spirituális bukása, főhősünk, egy kirekesztett nő új öntudatra ébredése, boszorkánynak bélyegzése, azzá válása, majd üldözése, kínzása és rituális meggyilkolása után ráfordulnak az elméletileg befejező témákra: belső transzformáció, bosszú, erkölcsi végítélet. Így kerek a sztori, bár a végére még rá lehet fűzni – de szerintem nem fognak. A történet maga nem egyedi, viszont jó a cselekményvezetés, a főhős karakterfejlődése, jól követhető belső utakat jár be, a zene pedig nagyon jól használható és nagyon jól is használt eszköz a sztori ritmusának és feszültségének megteremtéséhez, alátámasztásához, minden darabban.
A zenét tekintve a disszonáns dallamokkal finoman játszó Harmbidder, a súlyos és megrázó Hex Maleficium Pex valamint az összetett, epikus, szenvedélyes és nagyon muzikális The Descent roppant meggyőző. A Behemoth, a Belphegor vagy a God Dethroned munkái citálhatók ide rokonság gyanánt, de ahogy ezek a bandák mind, a Panzerchrist is más utakat járt be és más a fókusza.
A teljes produkció tekintetében úgy érzem, hogy például a legutóbbi God Dethroned- és Belphegor-anyagok izgalmasabbak voltak, viszont lélegzetvétel és drámaiság szempontjából mindenképp a Maleficium mellé teszem a voksomat. Ha szereted az ilyenféle zenéket, és ha a zene mellett a tematikai és érzelmi tartalmat is szoktad/tudod értékelni, akkor ez az album neked szól, ne hagyd ki!
