Hosszú éveken át gondolkodtam rajta, mi volt az a pillanat, ami véglegesítette bennem a rajongást a metal iránt. Abban sem voltam sokáig biztos, melyik bandának köszönhetem ezt, de arra mérget mertem volna venni, a Pantera benne van a főkolomposok dobogós helyezettjeinek előkelő listájában.
Az egyik első, extrémnek mondható kazettám a Far Beyond Driven volt, szerelem első hallásra, de a fanatizmus ezzel indult, az átkozott hatalmas déli trendgyilkolással.
A Pantera negyedik, akarom mondani nyolcadik lemeze, hiszen nem szabad igazságtalannak lennünk az első négy albummal sem, nem más, mint egy szélsőséges ventiláció. Roppant nehéz mai fejjel megítélni, elfogultság nélkül, félretéve az információkat, meg a történelmi tényeket, miszerint talán ez volt az utolsó alkalom, hogy ez a négyes egységként működve alkotott és írt dalokat. Ennek eredménye pedig a leginkább nehezen emészthető produktumuk lett, tizenegy pokolból felbugyogó önmarcangolással.
Amikor nekifogtam ennek a cikknek, elhatároztam, kidobom a kukába a jegyzeteimet az érdekességekről, meg hasonlókról, három évtized alatt ugyanis elmondott mindenki mindent erről a korongról, sőt, talán sokkal többet is, mint kellett volna.
Helyette inkább elmondom, hogy ez az a lemez, amit talán a legtöbbet hallgattam, amikor nagyon mélyen voltam, amikor azt hittem, innen már sosem lesz felfelé és mindig kifacsarta a lelkemet, de valahogy mégsem engedte, hogy feladjam, hanem megmutatta a mocsárbűzön és a sivatagi poron keresztül, a zöld füstködön át, igenis van kiút.
Pedig, ma már tudjuk, abból a mélységből a zenekarnak például sosem sikerült igazán kijönnie.
Holott ez az anyag is legalább annyi zenész számára lett hivatkozási pont, mint a három elődje, még akkor is, ha kereskedelmileg határozottan nem ez a zenekar csúcspontja. Dalok szempontjából azonban, szerintem igen. Erre ékes példa, hogy még a mostani „Panetra” formáció előadásában is rázott a hideg az Arénában a Floods alatt.
Dimebag túlzás nélkül ide írta a leggonoszabb riffjeit, Phil itt szállt el a legjobban szövegileg/énekileg, Vinnie itt volt a leginkább atombomba súlyú ütős, Rex pedig itt volt talán a leginkább visszafogott, ezzel szolgálva igazán a zenét. Tökéletes arányérzékek.
Tudom, sokak szerint ez már nem volt az „igazi Pantera”, szerintem meg pont a megalkuvás nélkülisége és az alkotóelemek összeérése miatt az abszolút csúcsteljesítménye a bandának.
Az Album, amit a műfajban azóta sem sikerült megközelítenie senkinek és félek, ez már így is marad.
Kulcsdalok: Floods, The Suicide Note Pt. 1-2., 10’s, Drag the Waters
__
__
Pantera – The Great Southern Trendkill (LP)
Kiadó: Elektra Records
Megjelenés: 1996. május 3.
Spotify: 8 226 139
Írta: Szénégető Richárd
__
__
