Szabad szökevény címmel decemberben második szólólemezével jelentkezik Paksi Endre. Az idén 40 éves jubileumát ünneplő Ossian frontemberének új albumára 10 vadonatúj szerzemény került – a dalcsokorral kapcsolatban Endre röviden így fogalmazott: “Nekem ez egy hatalmas Szerelem-album, benne van Minden, amit szeretek a Zenében és benne vannak a jelenlegi gondolataim a világról.”
A CD egy tematikus H-Music magazinnal jelenik majd meg, de kétféle (fekete és kék) színű 180 grammos LP-n, és pendrive-on is előrendelhető – pólóval, többféle rajongói csomag részeként, akár további Paksi Endre kiadványokkal, relikviákkal.
Tervezett megjelenés: 2026.12.10.
Előrendelés: https://ossian.hmusic.hu/

Az előrendelés indításához időzítve az albumról már a harmadik dallal ismerkedhetünk meg, amelyet a múlt hétvégén megházasodott Endre a következőkkel indított útjára: “A gyönyörűen sikerült esküvőnk mellett leforgattunk önerőből, mondhatni ‘családilag’ és Barátok közreműködésével még egy klipet az új lemezemhez!”
„Nagyon meghatott az a rengeteg jókívánság, ami a múlt heti esküvőnkre érkezett és most remek alkalom, hogy szerény hálaként megosztom Mindenkivel a szólólemezem harmadik klipes dalát! A Változás fontos dolog, de gyakran nem merünk élni vele, hiszen mindig fennáll a veszélye annak, hogy a megszokott világunk helyett egy rosszabb következik. Én 66 évesen vettem egy nagy levegőt, aztán felszámoltam a budaörsi életemet. Sopronba költöztem, megnősültem és a másik nagy Szerelmem, az Ossian mellett egy újabb szólólemezbe is belevágtam!” – folytatta.

A Változás az online felületeken: https://bfan.link/paksi-endre-valtozas
Szabad szökevény dallista:
1. Mint a Forgószél
2. Szabad Szökevény
3. Szilánkok
4. A Rock and Roll Aranykora
5. Megmarad Örökre
6. Nem lesz nagy Ünnep
7. Változás
8. Több, mint a Minden
9. Félig sem felnőtten
10. Bizalom

Zene, szöveg és hangszerelés: Paksi Endre
Közreműködtek:
Paksi Endre – ének, vokálok, basszusgitár, billentyű
Mentes Norbert – gitárok, programok, keverés és mastering (Rönkház Stúdió)
Karl Strasser – billentyűk, vonósok, programok
Axel Scheiblechner – dobok, programok
Babóti Olga, Mágl István – vonósok és vokálok
Fotók: Módos Máté
Borító: Köhler Ágnes
Az album felvezetéseként július közepén érkezett a lemezt nyitó Mint a forgószél, bő egy hónapja pedig a képi világában archív fotókat életre keltő Bizalom.
Mint a forgószél: www.youtube.com/watch?v=Frsvz1wROWo
Bizalom: www.youtube.com/watch?v=5VrcpTHlOA4

Az Ossian fennállásának és működésének 40 éves jubileumát januárban a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli egy nagyszabású koncerttel – vendég: Rudán Joe Akusztik & Kalapács József.
2027.01.16. Ossian 40 // Aréna
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1202091548737094
Jegyek: https://broadway.hu/esemenyek/ossian-40-koncert-2027-01-16
Ossian FB-oldal: https://www.facebook.com/OssianOfficial
Ossian Instagram-oldal: https://www.instagram.com/ossianofficial
