Skip to content

OVER MY DAWN – Elhunyt a szolnoki zenekar énekese, Firka

Elhunyt a szolnoki Over My Dawn zenekar egyik frontembere, Horváth Bence, azaz Firka. A tragikus hírt az Over My Dawn jelentette be a Facebook-oldalán.

„‘Hadd mondjak egy utolsó búcsút…’

Egy nagyon szomorú esemény apropóján kell megtörnünk a csendet, ugyanis Firkánk a napokban itt hagyott bennünket. Halálával kapcsolatban semmilyen egyéb információt nem szeretnénk megosztani, kérünk mindenkit, hogy ezzel kapcsolatban se a családtagokat, se a zenekar tagjait ne keressétek. Ami mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, az Bence karaktere és tehetsége, amellyel 10 évig vezette a zenekart és hogy egy az underground körökben ismert, színpadképes produkciót épített fel az évek alatt velünk és korábbi zenésztársaival. Mindnyájan hálásak lehetünk azért, hogy ennek részesei lehettünk, valamint, hogy tanulhattunk, fejlődhettünk mellette az évek során…






www.facebook.com/overmydawn



…Énekesként, frontemberként, videósként is remekül helytállt, folyamatosan fejlesztve, képezve magát. A zenekaron belül is sokszor ő képviselte a józan, nyugodt hangokat, nélküle egészen bizonyos, hogy nem jutottunk volna idáig. Végezetül szeretnénk a családtagok felé is leróni kegyeletünket, fájdalmukban osztozni.

Tervezünk egy megemlékezést, amivel méltó módon búcsúzhatunk barátunktól, erről várhatóan a napokban további infókat teszünk közzé a zenekar oldalán. Addig is, emlékezzetek rá zenészként, barátként, egy olyan tehetséges és jóindulatú emberre, akinek nagyon sok dolga lehetett volna még itt.

Isten veled Bence, bárhol is jársz most, reméljük megtalálod a nyugalmad…




OVER MY DAWN – Jásztexas (2016)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw