Skip to content

OSSIAN – Három év után újra ünnep Budapesten!

Szeptember 3-án, szombaton végre újra a fővárosban játszik az Ossian! A Paksi Endre vezette legendás zenekar hosszú-hosszú szünetet követően nemrég szállt ismét a ringbe, már ami a koncertezést illeti, most azonban nemsokára elérkezik a pillanat, hogy a sikeres nyári fellépéssorozatuk kiemelt állomásaként a Barba Negrában is találkozzanak rajongóikkal.

A bulira egy alaposan kibővített turnéprogrammal érkezik a csapat, egyrészt, mivel nem csak az Ossian tábor várja már nagyon ezt a találkozást, másrészt, a koncertmentesség ideje alatt két önálló nagylemezt – Csak a Jót (2020), A Teljesség (2021) – is kiadott a zenekar. Illetve, egy – Most mi jövünk! címet kapott – feldolgozásalbummal is meglepték a közönséget és a szakmát tavaly.

Paksi Endre zenekarvezető, énekes ajánlója:
„Három hosszú év után, szeptember 3-án újra Budapesten játszunk, a Barba Negra Track színpadán!!! Rettenetesen várjuk már, folyamatosan visszaszámlálunk, vágjuk a centit!!! Nem lesz előzenekar és nagyon pontos kezdés lesz, az intro 19 óra 30 perckor fog felhangzani, és utána felváltva jönnek majd a régi, a nagyon régi, az új és a legújabb dalok. Még a szeptember 25-én megjelenő Békesség Sugárút szólólemezem címadó dalára is sort kerítünk majd. Mindenkit óriási szeretettel várunk, ez egy hatalmas Ossian Ünnep lesz!!!”

Ahogy a meghívóban olvasható, mert most már nem titok, szeptember második felében pedig érkezik Paksi Endre első szólólemeze, a Békesség Sugárút. E kapcsán nemsokára egy videoklip is bemutatásra kerül majd, illetve hamarosan az album előjegyzése is elindul.

A zenekar a fővárosi koncertet megelőzően most hétvégén két helyszínen is fellép, augusztus 26-án Hajdúnánáson, a Moto-Rock Weekend-en, másnap a 34. Sitkei Rockfesztiválon, Sitkén – szeptemberben pedig 10-én a kunszentmártoni Városnapon, 23-án Zalaegerszeg-Egerváron, az Egervári Várkastélyban lehet velük találkozni.

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw