Skip to content

Őrületes nyári ZÁRTOSZTÁLY-találkozó

2024. július 26-án, pénteken tartja a Barba Negrában a nyári fővárosi osztálytalálkozóját Hazatérek megnevezéssel a Zártosztály. Ezúttal vendégként a tengerentúlon élő Barta Alfonz „Talfi”, illetve a Bakancsos Edda korszak további zenészei – Csapó György „Buksi”, Fortuna László „Tüsi”, és Zselencz László „Zsöci” – is csatlakoznak majd a csapathoz, hogy (talán utoljára így közösen) megismételjék a nagy sikerű – DVD-n is megjelent – 2017-es bulit, és újra átéljék / átadják az „őrült érzést”.

Ennek a hét évvel ezelőtti koncertnek a felvételei folyamatosan kerülnek fel a H-Music hivatalos YouTube csatornájára, a playlist az alábbi linken érhető el: https://bit.ly/4cTihbA

A Zártosztály tagjai: Kiss Zoltán (ének), Csillag Endre „Csuka” (gitár), Mirkovics Gábor „Zserbó” (basszusgitár), Donászy Tibor (dobok), és Lázár Zsigmond (billentyűs hangszerek).

A zenekar invitálása:
„A program – többek között a különleges vendégek miatt is – a szokottnál is színesebb lesz, nem csak a gyémántkorszak legnagyobb himnuszai, és a közönség által az Év Lemezének titulált ’Hazatérek’ album dalai, hanem a nyolcvanas évek elejének legnépszerűbb Edda örökzöldjei is bekerülnek a bő kétórásra tervezett műsorba. Egyszeri, és valószínűleg megismételhetetlen buli várható. Gyógyszereket bevenni! Találkozzunk július 26-án a Barba Negrában!”

A hangulat bemelegítéséről az alaposan átalakult – Ézsiás Péter (ének), Szibelle Károly Charlie (gitár), Mezőfi József (basszusgitár), Szabó Krisztián (billentyűk), Csikós Csaba (dob) -, egy ideje újra aktív Historica, valamint a győri – feldolgozásokkal, illetve saját dalokkal színpadra álló – Rock Milady formáció gondoskodik.

2024.07.26. Budapest / Barba Negra – Zártosztály ’Hazatérek’
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/270418692793840

Jegyek: https://jegy.rock1.hu/zartosztaly_20240726

Menetrend:
18:00 kapunyitás
18:20 Historica
19:20 Rock Milady
20:30 Zártosztály

A koncerten kitelepült Zártosztály shop is várja a rajongókat, akiknek érdemes saját relikviákkal is érkezni, mert 19 órától dedikálást is tart a zenekar, illetve meghívott vendégeik.

Ezt követően másnap, július 27-én Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban lép fel – ugyanebben a felállásban – a formáció, az Acélvárosban aznap délután egy Poptörténeti emléktábla avatásra is sor kerül.
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1171257434046185

https://www.facebook.com/zartosztalyzenekar
https://songwhip.com/zartosztaly
https://shop.hmusic.hu/eloado/zartosztaly

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw